A világ legöregebb pezsgőjére bukkantak svéd búvárok
2010. július 19. 08:40 MTI
Vélhetően a világ legöregebb, fogyasztható pezsgőjére bukkantak svéd búvárok a Balti-tengerben egy elsüllyedt hajó gyomrában.
Korábban
Egyikük, Christian Ekstrom a hét végén elmondta, hogy a roncsot a Svédország és Finnország között fekvő Aland-szigeteknél találták meg, mintegy hatvan méteres mélységben. Feltételezésük szerint a hajó Oroszország felé tartott rakományával, amikor elsüllyedt. Nemzetiségét nem tudták megállapítani.
A palackokról először azt hitték, hogy bor van bennük. Aztán amikor felszínre hoztak egyet, és a dugó eltávolítása után megkóstolták, rájöttek, hogy valójában pezsgőt kortyolgatnak. Sőt nem is akármilyet. "Mennyei, fenséges íze volt. Roppant édes, enyhe dohányra és tölgyfára emlékeztető árnyalattal" - lelkendezett a búvár. Úgy becsüli, hogy a nemes ital az 1780-as évekből származhat. Még legalább harminc palacknyit rejtenek belőle a roncsok.
Bár Ekstrom meg van arról győződve, hogy a pezsgő igazi, és a régiségét illetően sem téved, mintát küldtek a nedűből Franciaországba, a pezsgő szülőhazájába (Champagne megye), hogy hitelesítsék. Carl-Jan Granqvist svéd borszakértő véleménye szerint ha a dugók érintetlenek, és a pezsgő tényleg valódi és iható, akkor egy-egy palack akár 50 ezer eurót (hozzávetőleg 14 millió forintot) is megér.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.