Szeptembertől látogathatók a gödöllői kastély megújult épületrészei
2010. július 16. 15:37 MTI
Szeptembertől látogathatók a Gödöllői Királyi Kastély megújult épületrészei; a munkálatoknak köszönhetően duplájára nő a látogatható terek mérete.
Korábban
A tavaly júliusban kezdődött felújítás legjelentősebb szakaszához érkezett: újjászületett a Rudolf- és a Gizella-szárny, tájképi romantikus stílusban újították fel a parkot, amelyet több tízezer növénnyel és gyönyörű kandelábersorral díszítettek, a belső tereknél pedig az eredeti burkolatok restaurálásával és kiegészítésével, a korabeli ajtókkal és ablakokkal a kastély régi pompáját hozták vissza – mondta Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Mint kifejtette, a munkálatok az ütemezésnek megfelelően haladtak, és nem keletkezett többletköltség. Kiemelte: ehhez kellett az önkormányzat segítő hozzáállása, egy tehetséges projektcsapat, valamint azok a minisztériumi munkatársak, akik éveken át támogatták a projektet. Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kulturális projekt akkor lehet sikeres, ha jól előkészített. Megjegyezte, hogy a megszépült, korszerű kastélyra európai színvonalú kulturális centrumszerep vár.
Sokáig kellett várni arra, hogy a kastély zárt kapui kinyíljanak, hiszen az csak 1996-ban történt meg - emlékeztetett Gödöllő polgármestere, Gémesi György. Szólt arról, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósult, 1,6 milliárd forint költségű beruházással újjászületett kastély a város számára nagyon fontos, hiszen kiemelt cél a minőségi turizmus megvalósítása.
Gémesi György szerint a város és a kastély kapcsolata mindvégig szoros volt, és az önkormányzat vállalta, hogy a kastély mintegy öthektáros parkját ingyen gondozza. A polgármester hozzáfűzte: nemcsak a kastély és a park, hanem annak környezete, a város is megújul.
Holub Katalin, a kastély szóvivője elmondta: új szolgáltatások is várják majd a közönséget, egyebek mellett vetítőterem, múzeumpedagógiai műhely és zenei mesterkurzusok tartására is alkalmas új termek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap