Heine mellszobra is bekerül a Walhalla-csarnokba
2010. július 16. 14:56 MTI
Heinrich Heine (1797-1856) mellszobra lesz a 130. márványszobor a Walhalla-csarnokban. Németország legismertebb dicsőségcsarnokában július 28-án leplezik le a 19. századi német romantika kiemelkedő alkotójának szobrát - jelentették be Münchenben.
Korábban
A dolog pikantériája, hogy Heine a Walhallát egykor "márvány koponyák lakhelyének" csúfolta.
A mellszobor felállítását a düsseldorfi Heinrich Heine Baráti Kör kezdeményezte. Jörg Immendorff festő-szobrászt bízták meg a büszt elkészítésével, a művész 2007-es halála után kollégája, Bert Gerresheim fejezte be az alkotást.
A Walhalla-csarnokot 1830-ban kezdték építeni a Duna partján, a Regensburg közelében lévő Donaustaufban I. Lajos bajor király uralkodása idején. Az emlékhelyen 1842 óta helyeznek el márvány mellszobrokat és emléktáblákat a jelentős németekről, illetve a Németország és a német nyelvű népek történetében fontos szerepet játszó személyiségekről.
Az ókori görög templomot imitáló épületet a germán mitológia háborúkban elesett, legbátrabb harcosainak lakhelye után nevezték el Walhallának. A dicsőség csarnokában látható mások között II. Katalin orosz cárnő, Immanuel Kant filozófus, Jakob Fugger augsburgi kereskedő, Peter Paul Rubens flamand festő, Johannes Brahms német zeneszerző, Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárja és Albert Einstein fizikus márványból készült mellszobra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.