Az Egyetemi Könyvtár ritka kincse Isztambulban
2010. július 14. 12:20
Az ELTE Egyetemi Könyvtár egyik ritka kódexe is látható a Legendás Isztambul - Byzantiontól Istanbulig: Egy főváros 8000 éve címmel rendezett nagyszabású kiállításon az idén Európa Kulturális Fővárosának számító Isztambulban, a Sakip Sabanci Múzeumban szeptember 5-ig.
Korábban
Az ELTE Egyetemi Könyvtár egyik ritka kódexét (Cod. Ital. 3) kölcsönözte a kiállításra. A 14. századi pergamenkódex igazi különlegessége nem annyira az ókori szerzők műveinek olasz fordítású kivonatait tartalmazó szövege, mint inkább a nem sokkal Konstantinápoly 1453. évi eleste előtt Nimphirius által készített tollrajz a 144. folio versóján, mely egyedüliként őrizte meg az egykor a Hagia Sophia mellett álló konstantinápolyi Augustaion-on egy oszlop tetejére 543-ban emelt Justinianus-bronzszobor pontos mását.
A szobrot röviddel e rajz elkészülte után eltávolították, majd anyagából ágyút önttettek. További érdekesség, hogy a kötet egyike annak a 35 db kódexnek, melyeket 1877-ben II. Abdülhamid török szultán az 1526-ban Budáról zsákmányoltnak vélt kötetek közül az Egyetemi Könyvtárnak adományozott, a pesti egyetemi ifjúság iránti tisztelete és hálája jeléül. A könyv egyébként tavaly ősszel Párizsban is szerepelt már egy hasonló tárgyú kiállításon.
A hatalmas tárlat Törökország mellett 14 európai ország gyűjteményeiből több mint 500 válogatott műtárgyon, a legkorábbi ismert régészeti leletektől napjaink kortárs művészetéig festményeken, mozaikokon, szobrokon, könyveken, kódexeken keresztül mutatja be a Boszporusz menti város - amely 1923-ig főváros volt - történetét.
A beszámoló az Egyetemi Könyvtár oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.