Nem használhattak valódi fegyvereket a hagyományőrzők
2010. július 13. 12:59 MTI
Eredeti lőfegyverek alapján készült, durranásra is képes másolatok helyett csak fából készült utánzatok használatát engedélyezték a román hatóságok azoknak a korabeli egyenruhákat viselő hagyományőrzőknek, akik valósághű módon próbálták megjeleníteni az 1849. február 9-én lezajlott piski csatát az erdélyi Gyergyóremetén.
Korábban
A Hargita Népe című, Csíkszeredában kiadott napilap beszámolója szerint nagyszabású hadijátékot rendeztek a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Egyesület, a székelyföldi hagyományőrzők, valamint a Román Katonai Hagyományőrzők Szövetsége közreműködésével. A közel kétszáz szereplő részletesen előadta azt a küzdelmet, amelyben Bem József tábornok legnagyobb győzelmét aratta az osztrák császári csapatok felett.
Az egykori csata a Sztrígy folyón lévő híd megtartásáért, illetve elfoglalásáért zajlott, a székely alakulatok bátran rohanták le az osztrák csapatokat, és visszavonulásra késztették a császáriakat. Remetén, a Maros-parton felállított híd körül zajlott a küzdelem, gyalogosok, tüzérek, lovas huszárok csaptak össze. Miközben folyt a csatajelenet, Csikány Tamás hadtörténész mesélte el az érdeklődőknek a korabeli eseményeket, hogy a küzdelem mozzanatai érthetőek legyenek.
A hagyományőrzők korabeli egyenruhákat viseltek, fegyverük is volt, de csak fából készült utánzat. A tervek szerint eredeti lőfegyverek alapján készült másolatokat használtak volna, ezt azonban nem engedélyezte a rendőrség. A hagyományőrzők a lapnak elmondták: a rekonstrukciók egyáltalán nem veszélyesek, emberi élet kioltására nem alkalmasak, hiszen kis mennyiségű lőpor robban fel bennük, így hang és füst keletkezik, golyót azonban nem lőnek ki. Elmondásuk szerint Európa más országaiban engedélyezett a puskák használata, rendszerint alkalmazzák különböző bemutatók, hagyományőrző rendezvények esetén. A hasonló elven működő ágyúkat szintén nem hozhatták el Remetére.
Laczkó-Albert Elemér polgármester elmondta, már négy hónapja kértek engedélyt, hogy a fontos kellékeket ide szállíthassák a magyarországi hagyományőrzők. "Hónapokig jártuk a rendőrséget, hitegettek, csalogattak, a legnagyobb baj, hogy nem mondták meg, mit kell tenni, hanem hallgattak, és aztán az utolsó percben bejelentették, hogy nem lehet" - részletezte a község vezetője. A megyei rendőrség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy nincs törvényes keret Romániában az ilyen eszközök használatára.
A hadijátékra így is kíváncsi volt a falu népe, a füst- és hanghatás végül néhány durranásra korlátozódott, amelyet kis mennyiségű lőpor robbantása idézett elő. A rendőrség figyelmét viszont ez sem kerülte el: a rendezvény után behívatták a szervezőket, és ellenőrizték a hagyományőrzők felszerelését, attól tartva, hogy megszegték a tiltást. Miután megbizonyosodtak a kellékek teljes ártalmatlanságáról, a szervezők elhagyhatták a rendőrséget - írja a Hargita Népe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap