Különbélyeg Simon Wiesenthal emlékére
2010. június 15. 16:36 MTI
Közös emlékbélyeget adott ki az osztrák és az izraeli posta a "nácivadászként" ismertté vált és időközben elhunyt Simon Wiesenthalról - a bélyeg máris kapható.
Korábban
A bélyeg bemutatásakor a bécsi Zsidó Múzemban Wiesenthal unokája, Racheli Kreisberg elmondta: a bélyeg egyfajta eszköz a holokauszt után született negyedik generációnak, hogy megfogalmazza történelmi kérdéseit. Kreisberg egy filmet is bemutatott a Zsidó Múzeumban nagyapja bélyeggyűjtő szenvedélyéről.
Izrael osztrák nagykövete, Aviv Sir-On is méltatta a bélyeget. Véleménye szerint a kezdeményezés nemcsak egy állam szuverenitásának jele, hanem össze is köti az államokat: a közös kiadvány az erősödő és mélyülő barátságos kapcsolatok jelképe. A bélyegkiadást Ariel Muzicant, a bécsi izraeli hitközség elnöke kezdeményezte, aki kiemelte: ez már a második ilyen jellegű bélyeg, mivel hat évvel korábban Herzl Tivadar, a cionizmus atyjának emlékére is kiadtak egyet.
Georg Haber, a múzeum igazgatója Andreas Mailath-Pokornyhoz, a bécsi városháza kulturális tanácsosához hasonlóan "nagy, jelentős eseménynek" értékelte a bélyegkiadást. Mailath-Pokorny kifejtette: "munkájával Wiesenthal visszaadta a civilizáció méltóságát".
Simon Wiesenthal (1908-2005) zsidó származású osztrák építészként a második világháború alatt több koncentrációs táborban és haláltáborban járt. Miután 1945-ben, Mathausenből felszabadult, életét a szökésben lévő náci katonai vezetők és háborús bűnösök felkutatásának és bíróság elé állításának szentelte.
1977-ben az egyik legnagyobb cionista emberjogi szervezet az ő tiszteletére Simon Wiesenthal Központ nevet kapta. A szervezet a neonáci csoportok megfigyelését és az antiszemitizmus elleni harcot tűzte ki céljául, valamint a tolerancia és a megértés elősegítését a civil társadalom erejével. A Los Angeles-i székhelyű SWC Jeruzsálemben, New Yorkban, Párizsban, Torontóban és Buenos Airesben is rendelkezik irodával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.