Kataszteri térképek Közép-Európában
2010. június 2. 08:57
Kataszteri térképek Közép-Európában címmel rendeznek nemzetközi konferenciát és workshopot 2010. június 17-18-án Budapest Főváros Levéltárában. A tanácskozáson a tudományos kérdések mellett a vonatkozó anyagok digitalizációjával kapcsolatos problémákat is megvitatják majd.
Korábban
A konferencia a 19-20. században az egykori Habsburg Monarchia területén készült kataszteri térképek levéltári helyzetével, digitalizálásával és közzétételével foglalkozik. Az angol és német nyelvű rendezvényen, melyen tíz ország képviselteti magát, olyan kérdésekre keresik a választ az előadók, hogy országukban van-e szándék és lehetőség egy nemzetközi együttműködésre a kataszteri térképek digitális feldolgozására vonatkozóan.
A 21. század elején a technika nagyarányú fejlődése, valamint a történeti térképek iránti érdeklődés, indokolttá teszi a nemzetközi együttműködést. A kataszteri térképek is ideális anyagként szolgálnak egy nemzetközi projekt megvalósítására, mivel az egykori monarchia területén azonos szempontok alapján készítették.
A kétnapos nemzetközi konferencián és workshopon Magyarországon kívül Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna is képviselteti magát. A tudományos konferencia szervezője Budapest Főváros Levéltára, együttműködő partnerei a Magyar Országos Levéltár valamint az International Center for Archival Research (Icarus, Wien).
A konferencia első napján (június 17-én) szinkrontolmácsot biztosítanak a hallgatók számára.
Időpont: 2010. június 17-18.
Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, 1139 Bp., Teve u. 3-5.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap