Politikai képekkel bővült az MTI fotóarchívuma
2010. május 25. 17:09 MTI
Az eddigi hét kategória mellett mostantól politikai témájú fotók is szerepelnek a Magyar Távirati Iroda Fotómozaik elnevezésű internetes adatbázisában.
Korábban
A http://mti.hu honlapról elérhető gyűjteményről szólva Talyigás Judit, az MTI adatbázisok és archívumok részlegének igazgatója elmondta, a távirati iroda 2009-től kezdte a nagyközönség számára is szabadon hozzáférhetővé tenni archív híreinek, valamint felvételeinek egy részét. A múlt iránt érdeklődök jelenleg az 1887-2005-ös időszak több mint 5 millió híre között kereshetnek ingyenesen az MTI honlapjáról, míg a Fotómozaikba a tervek szerint 70 ezer felvétel kerül be 2010 őszéig.
A Nyitott archívumok projekt keretében elindított kezdeményezés első fázisában az MTI munkatársai a 2001-2006 közötti évekből töltöttek fel mintegy 20 ezer képet 7 különböző témában (életképek, természet, kultúra, tájak, gazdaság, sport és humor), bemutatva ezzel, milyen széles választékot kínál az MTI fotótára. A Fotómozaik anyaga most ugyanennek a periódusnak 3000 bel- és külpolitikai témájú felvételével bővült, de a cél az, hogy 2010 őszére összesen 70 ezer kép legyen elérhető az 1938 és 2006 közötti időszakból a világhálón.
Mint az archívumok vezetője hangsúlyozta, a Fotómozaik felületén bemutatni tervezett hatalmas anyag is csupán ízelítő lesz az MTI 13 millió felvételt tartalmazó, védett muzeális értéket képviselő képvagyonából, amelynek digitalizálásán a távirati iroda folyamatosan dolgozik. Az MTI digitális képadatbázisa ma már több mint egymillió darab nagyméretű, szövegadatokkal ellátott digitális felvételt tartalmaz, ezek az előfizetők számára a fotobank.mti.hu oldalon érhetők el.
Az archívum képeiből a távirati iroda rendszeresen kiállításokat rendez; a művészeti témájú fotókból Film, Színház, Muzsika, míg a történelmi felvételekből Kor-képek című könyvsorozatában jelentet meg tematikus fotóalbumokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.