Kútból itta a bort VIII. Henrik
2010. május 4. 11:14 The Independent
A Tudorok óta első alkalommal folyik gascogne-i bor egy angliai kastély szökőkútjából: a 16. századi festmények alapján rekonstruált építményből egy csekély összegért inni is lehet.
Korábban
Hampton Court látogatói mostantól ihatnak is a kútból, ám a Tudorok korával ellentétben most nem ingyen: a Historic Royal Palaces szerint a túl sok turista esetén mindez felelőtlenség lenne, ráadásul VIII. Henrik korával ellentétben most nem engedik, hogy gyerekek is fogyasszanak. A szervezők emellett abban is reménykednek, hogy a rekonstrukció miatt nem támad fel a 16. század szexualitással vegyes alkoholkultusza sem.
A régészek az eredeti kút alapjait tavaly fedezték fel, ám rendeltetését, azaz hogy abból csak víz, vagy bor is folyt-e, nem tudták megállapítani. Annak alakja azokra a festményekre emlékeztetett, amelyeken az ünnepi, boros kutakat örökítették meg; ilyen jeles alkalom lehetett Boleyn Anna, vagy épp Erzsébet koronázása is.
A most rekonstruált építmény 4,3 méter magas, és abba egyszerre 320 liter alkohol (egyszerre töltenek bele fehér- és vörösbort, illetve rozét) fér, amit Gascogne-ból hoznak, pont onnan, ahonnan a feleségfaló király is beszerezte borkészletét. Az uralkodó egyébként csak Hampton Court-ban egyszerre 560 hektoliter bort tartott, ami hatalmas vagyont is jelentett. Ennek hígítását és ízesítését helyben végezték, így az ilyen kutakból nyáron fröccsszerű, világos bor, míg télen sűrű, cukorral és fűszerekkel ízesített nedű folyhatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap