Kulturális fővárosba látogat a szecesszió mestere
2010. május 2. 13:57
A szecesszió egyik legjelentősebb és legérdekesebb képzőművészének tartott Alfons Mucha (1860-1939) alkotásaiból nyílt kiállítás a baranyai megyeszékhely Pécsi Galériájában.
Korábban
Gamus Árpád, a galéria vezetője elmondta: a június 6-ig látható tárlat a grafika mestereként is emlegetett cseh művész mintegy másfélszáz művével ismerteti meg az érdeklődőket.
Az Európa Kulturális Főváros (EKF) program által támogatott tárlat litográfiákat, könyvillusztrációkat, kiadványokat, s olyan, együtt most először látható fotókat is felvonultat, melyeket Alfons Mucha maga készített fotómodelljeiről. A műveket három cseh múzeum, a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtára és egy magángyűjtemény anyagából válogatták. Gamus Árpád megjegyezte: a tárlat nagy érdeklődésre tart számot, több hazai és külföldi csoport is jelezte, hogy szeretne ellátogatni a Pécsi Galériába.
Alfons Mucha 1860-ban született Morvaországban, majd miután nem vették fel a prágai Szépművészeti Akadémiára, 1879-ben Bécsbe költözött, ahol színpadi díszleteket készített. 1885-1888 között Münchenben és a párizsi Julian Akadémián folytatott tanulmányokat, majd a francia fővárosban telepedett le.
A fiatal festő - aki műtermében fogadhatta a Tahitiról visszatérő Paul Gauguint - sokoldalú művész volt: illusztrált számos könyvet, kötvényt, tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet. Az igazi hírnevet azonban 1895-ben, Sarah Bernhardt francia színésznő megbízásából Victorien Sardou Gismonda című drámájához készített plakátjai hozták meg számára.
Mucha ívekben és csigavonalakban, virágdíszekben és stilizált ornamensekben gazdag stílusa rövidesen népszerű lett és valósággal tolongtak a plakátjaiért. Neves keksz- és csokoládégyárak, s más cégek vették igénybe szolgálatait termékeik népszerűsítéséhez. Párizsi kiadókkal is szerződést kötött könyvillusztrációkra. Az 1900. évi világkiállításon ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját, amely elnyerte a világkiállítás ezüstérmét. Muchát a francia Becsületrend lovagi fokozatával tüntették ki.
A festő húsz évet szentelt Szláv eposz című sorozatának megalkotására, s a 20 festményt 1928-ban a cseh népnek ajándékozta. Mucha 1939-ben Prágában az elsők között volt, akiket a nácik letartóztattak. Szabadlábra helyezése után, 1939 júliusában halt meg tüdőgyulladásban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.