Amerikai katonák szállták meg a Capa-tárlatot
2010. április 11. 21:37
Szerte az országból érkeztek "amerikai katonák" a szegedi Móra Ferenc Múzeum Capa-tárlatára: a II. Világháborús Amerikai Katonai Hagyományőrző Egyesület bemutatót és kiállítást rendezett a Kultúrpalotában. Az érdeklődők megismerkedhettek a háborús filmek, s a legendás Robert Capa képei által elhíresült második világháborús amerikai katonák harci eszközeivel.
Korábban
A szombati rendezvényen bemutatásra kerültek a normandiai partraszállásban résztvevő ejtőernyősök, gyalogosok fegyverei, egyenruhái, menetfelszerelései. A Móra-múzeumban április 25-ig megtekinthető Capa-kiállításon a normandiai partraszálláskor készült felbecsülhetetlen értékű felvételekkel is találkozhatnak a látogatók.
A II. Világháborús Amerikai Katonai Hagyományőrző Egyesület célja hogy tevékenységükkel emléket állítsanak és tisztelegjenek a II. világháborúsban harcolt, elhunyt katonák emléke előtt. Csapatuk megalapítása előtt a magyarországi katonai hagyományőrző egyesületek közül hiányzott a nyugati szövetséges erők bemutatása. Részben ezt az űrt kívánták betölteni, amikor az amerikai és angol egyenruhák és felszerelések gyűjtésébe kezdtek.
A Móra Ferenc Múzeumba látogatók megismerkedhettek a II. világháborús amerikai fegyverekkel, egyenruhákkal, menet- és tábori felszerelésekkel, járművekkel és sok más aprósággal, amelyek valóban tapinthatóvá varázsolják a történelmet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.