Nincs semmi titokzatos az SS kastélyában
2010. április 8. 18:25 Spiegel Online
Korábban
SS-történet a falak árnyékában
A múzeum a kastély lábánál álló kis őrházban kapott helyet, és ott az egykori egyenruhákon kívül a testület jelképeit, vagy épp legfőbb dokumentumait is megtekinthetik az érdeklődők. Emellett a náci ideológia jegyében elégetett könyvek másolatai is láthatók, ahogy a közeli Niederhagen koncentrációs táborának túlélőinek emlékei is végignézhetők és -hallgathatók.
Jan Erik Schulte, az SS szakértője, és a wewelsburgi kiállítás egyik rendezője szerint mindez segít átélni a korszakot: a legkönnyebb ugyanis az áldozatokkal való együttérzés, akiket mindenki sajnál, míg az elkövetőkkel való azonosulás vagy épp szembekerülés már jóval nehezebb.
A tárlaton bemutatják, hogy az SS-t 1925-ben Hitler testőrségeként alapították: a felsőbbrendű faj eszméjét hirdető testület kezdettől az északi mitológiából kölcsönözte jelképeit és szertartásait. A rúnák alkotta, Németországban ma betiltott jelképük árnyékában a szervezet nem csak a koncentrációs táborok őrzését és üzemeltetését végezte, hanem a megszállt területeken tömeges kivégzéseket hajtottak végre.
A kiállítás több tucat vezető SS-tiszt életútját is szemlélteti, így Reinhard Heydrich, 1942-ben felrobbantott vezető mellett Hans Ernst Schneider SS százados sorsát is végigkövethetjük, aki 1945 után álnéven kezdett egyetemi karrierbe, mígnem az 1990-es évek elején diákjai le nem leplezték. A kiállítás vezetője, Kirsten John-Stucke ezen sorsokat azért érdemes megismerni, mert a valóság sokkal árnyaltabb, mint ami a köztudatban él az SS-ről. Szerinte ugyanis a legtöbben nem voltak szörnyek, és sokkal egyszerűbb azt állítani, hogy minden tagjuk elmebeteg volt, miközben a legtöbben karrierjük előrelendítése miatt léptek be a testületbe. Relativizálni persze szerinte sem szabad, hiszen bárki bármit állít, a vérengzéseket és kivégzéseket mégis ők hajtották végre, és ez senkit nem mentesít az elkövetettek alól.
A helyiek mindezek ellenére nem szívesen emlékeznek, így korábban azt sem akarták, hogy a koncentrációs tábornak emlékművet állítsanak: éppen ezért csak egy lapos háromszög alakú térplasztika emlékeztet az ott történtekre.
Azt azonban mind ők, mind a kiállítás szervezői tudják, hogy az odalátogató neonácikkal nem érdemes vitatkozni: tanítani és meggyőzni úgysem lehet őket. A történészek most abban bíznak, hogy bár a tárlat leleplezi a helyi mítoszokat, azok vonzerejével hamarosan a jelenlegi 30 ezer helyett évente 50 ezer látogató érkezhet majd az eredetileg 1982-ben megnyitott kastélyba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap