Központi emlékhely a burgenlandi kényszermunkásoknak
2010. március 29. 13:10
A második világháború alatt az úgynevezett Keleti védvonal építésénél meggyilkolt kényszermunkásokra, köztük magyar zsidó áldozatokra emlékeztek vasárnap az ausztriai Rohoncon (Rechnitz) és jelképesen letették egy központi emlékhely alapkövét.
Korábban
Az előrenyomuló szovjet hadsereg feltartóztatására szánt védelmi rendszer építését 1944 októberében kezdte meg a náci hatalom a Németországhoz csatolt Ausztria és Magyarország határvidékén.
A RE.F.U.G.I.U.S. osztrák civil szervezet szabadtéri kiállítást és központi emlékhelyet tervez a több tízezer kényszermunkásnak, köztük 35 ezer deportált magyar zsidónak a burgenlandi Rohoncon (Rechnitz) annak az istállónak a romjai mellett, ahol 180 magyar zsidót gyilkoltak meg 1945. március 24-én. Az egykori Batthyány-birtokon álló, alaprajzáról Kereszt istállónak (Kreuzstandl) nevezett épület maradványain ma emléktábla, mellette emlékkő található.
A civil szervezet elképzelései szerint egy-két éven belül elkészülhet az emlékhely. A tagdíjak és más egyéni adományok mellett osztrák állami és európai uniós támogatásra is számítanak. "Elképzelhetőnek tartjuk, hogy talán magyar szervezeteket vagy akár a Magyar Köztársaságot is érdekelné" - mondta Paul Gulda, a civil szervezet társelnöke. "Mindig örülünk annak, ha a rohonciak úgy érzik, hogy értük is végezzük ezt a munkát" - tette hozzá. "A rohonciak egyfajta emlékezet-traumában szenvednek. Sokan vannak olyanok, akik nem akarnak tudni, nem akarnak hallani a történtekről" - mondta Gulda.
Az évek óta megrendezett hagyományos megemlékezésen mintegy 250-en vettek részt, köztük a grazi és a zalaegerszegi izraelita hitközségek, valamint az osztrák katolikus és az evangélikus egyház helyi képviselői.
A rohonci tömeggyilkosság feltételezett tetteseinek egy részét 1948-ban Ausztriában bíróság előtt elítélték, de a fő gyanúsítottak hollétére nem derült fény. A holttesteket rejtő tömegsír után 1945 óta több alkalommal is kutattak, jelenleg az osztrák belügyminisztérium anyagi támogatásával próbálják megtalálni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.