"Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok"
2010. március 17. 09:47
Korábban
Három napig magyar
"Azért a forradalom után nem telt bele sok idő, és a nép érezte, hogy valahogy nem jó úton halad ez a demokratizálás. Azt, hogy hogyan ment ez Vásárhelyen, nem tudom annyira, mert az idő legnagyobb részét Bukarestben voltunk, s csak márciusban jöttünk vissza. De azt mesélték, hogy a Szekusok nagy része még magasabb funkciót kapott, mint azelőtt. Aztán a munkahelyek is mind kezdtek megszűnni, és egyre több volt az összekoccanás a magyarok meg a románok között. Zajlott az elrománosítás, de a magyarok, akiknek fontos pozícióik voltak a helyi közigazgatásban, nem adták be a derekukat. Akkor kezdték a nép összeuszítását, és akik nem tudták tollban kiönteni bánatukat, azok erőszakkal, meg ököllel próbálták.
Tizenkilencedikén délelőtt pálinkáztunk a víkendtelepen néhány baráttal, aztán hazamentem, lefeküdtem. Délután azzal költ a feleségem, hogy megjött az első hullám, egy kisebb csoport Hodákról, megvertek néhány szentgyörgyi magyart, és mentek tovább, be Vásárhelyre. Aztán estefelé jöttek többen a hírrel, hogy az RMDSZ székháznál megy a csata. A fiam s még néhányan a segítségükre indultak. Éjjel keveredtünk haza, a fiamat bekötözte az anyja, másnap vittük be a kórházba. Akkor éjjel már senki nem aludt. Őrségben volt mindenki, cigány, magyar. Megállítottunk, s átvizsgáltunk minden autót. De csak egyetlen fegyvert találtunk, egy magyarnál. Átadtuk a rendőrségnek, igazolni tudta, hogy vadász, épp a Havasokból jött haza.
Másnap reggel aztán megindultak a hodákiak. Szászrégentől Vásárhelyig végig magyar falvak vannak, azokból szóltak telefonon, hogy jönnek a románok. A városba csak rajtunk keresztül tudtak bemenni. Mindenki az utcán volt, a magyar pap meghúzatta a harangokat, később meg is hurcolták érte. Vagy ezer ember gyűlt össze Szentgyörgy központjában, elbarikádoztuk boronákkal. Ezek az emberek, akik bejöttek Vásárhelyre, nem gondolták, hogy ők lesznek a román hősök. Azzal etették be őket, hogy Vásárhelyen a magyarok ölik a román gyerekeket. Kitudódott az utolsó tárgyalásunkon, már a román asszonyok vallották be, hogy a férje úgy be volt itatva drogos itallal, hogy a saját házát fejszével vágta le. Nem tudták mit csinálnak, javarészük nem tudta.
Csak akkor csitult kicsit a helyzet, mikor följebb Ernye meg Sáromberke is megindult, és ők is eltorlaszolták az utat. Akkor mi már mentesültünk, bementünk Vásárhelyre megnézni, mi a helyzet. Beálltunk a tömegbe, hallgattuk a beszédeket. Köztünk és a románok között egy vékony kordon rendőrökből meg sorkatonákból. Hat-hét óra körül már hol innen, hol onnan indult meg a tömeg, dobálták egymást, és egyre feszültebb lett a hangulat.
Ekkor érkeztek meg a marosvásárhelyi cigányok Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével, irtó sokan. Jöttek végig lefelé a Bolyai utcán, ami pont a két tömeg közötti részbe érkezett le a térre. Nem tudták először, ki a román, ki a magyar, odakiáltottak hát románul: hol vagytok testvérek? A románok visszakiáltottak: itt vagyunk. Na jó, ha ott vagytok, akkor megyünk mi nektek. Előbb a magyarok sem tudták, hogy kik azok, egész addig, amíg meg nem indultak a cigányok a románok felé. Egyikőjük elkiáltotta magát: ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!
Így kezdődött el a románok kiverése a városból. A harc nem tartott tovább két óránál, de a hajsza egész reggelig folyt."
Részlet a "Három napig magyar" című könyvből - Roma Sajtóközpont könyvek, 2000
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.