Lövöldözés Lenin holtteste miatt
2010. március 17. 08:40 MTI
Lövöldözés tört ki hétfőn a moszkvai Vörös téren, amikor egy férfi be akart hatolni a Lenin mauzóleumba, s az ezt megakadályozni próbáló őrre lőtt egy gumilövedékes fegyverrel.
Korábban
A Lenin mauzóleum egyik őrével dulakodásba keveredő, hamar ártalmatlanná tett lövöldöző fegyverét eldobva kijelentette: ellenzi, hogy Lenin holtteste a mauzóleumban legyen, s követeli, hogy maradványait távolítsák el onnan. A Moszkovszkij Komszomolec szerint ennél zavartabb válaszokat adott: azt mondta, az építményben az antikrisztus múmiáját őrzik.
A férfi először géppisztollyal akarta szétlőni a szarkofágot, de azután azt a tanácsot kapta, hogy nem érdemes próbálkozni, mert a szarkofág biztosan golyóálló üvegből van. A rendőrség adatai szerint a 33 éves Szergej Karpencov nemi erőszak miatt már ült börtönben, de példás magaviseletére való tekintettel négy év után szabadlábra helyezték. Szabadulása után nem sokkal - 2007-ben - fegyveres rablásba keveredett, tettestársait elfogták, őt azóta körözték. Mivel eddig nem merült fel, hogy pszichiátriai kezelésre szorulna, a rendőrök feltételezik, hogy Karpencov egy enyhébb vádpont alapján így próbált újra rács mögé kerülni.
Legutóbb 1990-ben dördültek lövések a Vörös téren: egy Alekszandr Smonov nevű férfi Mihail Gorbacsov elnök életét próbálta kioltani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap