Elkészült IV. Béla szobrának agyagmodellje
2010. március 4. 20:07 MTI
A talapzattal együtt csaknem nyolc méter magas lesz az a IV. Bélát ábrázoló bronzszobor, melyet Tóth Béla csongrádi művész készít fiával, Tóth Dáviddal a szegedi önkormányzat megrendelésére; az agyagmodell már elkészült.
Korábban
A másfélszeres életnagyságú alkotás az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai lovasszobra lesz – mondta Tóth Béla csongrádi műtermében a bronzszobor 1:1 méretarányú agyagmodelljének zsűrizését követően.
A szobor egy csataménen ülve, kezében lándzsát tartva ábrázolja a Szegedet 1246-ban városi rangra emelő Árpád-házi uralkodót. A lovas alak 3,3 méteres, a szobor bontott téglával borított talpazata - amely egy nyolcvan centiméteres rézsűn áll majd - pedig három és fél méteres lesz – közölte az alkotó. A posztamensnek azért választották a téglaborítást, hogy megidézzék az alkotás helyétől csupán néhány száz méterre található szegedi várat. Az Alföldön ugyanis – a kő hiányában – jobbára téglából épültek a várak.
A szobor hatalmas modellje vörösesbarna agyagból készült, és bár belül üreges, így is csaknem másfél tonnát nyom – mondta Tóth Béla, aki elárulta, hogy szintén szobrászművész fiával az elmúlt hetekben gyakran napi 12-15 órát dolgozott a műalkotáson. A bronzszobor elkészítésére rendkívül rövid idő, mindössze négy és fél hónap áll rendelkezésre.
Az agyagmodellről a következő hetekben negatív minta készül, majd az alakot Csömörön öntik bronzba. Ezt követi a cizellálás, majd a szobor végleges helyére kerül. A szobrot IV. Béla királlyá koronázásának és trónra kerülésének 775. évfordulójára emlékezve avatják fel május 21-én, Szeged napján. Az alkotás a Széchenyi téren, a városháza közelébe kerül majd, arra a helyre, ahol 1912 és 1930 között ifj. Vastagh György II. Rákóczi Ferencet ábrázoló - jelenleg a püspöki palota előtt látható - lovas szobra állt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap