Elhunyt a legidősebb kanadai I. világháborús veterán
2010. február 22. 08:15 MTI
Elhunyt 109 évesen a legidősebb és utolsó kanadai veterán, aki az I. világháborúban szolgált.
Korábban
John Babcock a múlt héten halt meg az amerikai Spokane-ben, ahol 1932 óta élt - derült ki Stephen Harper kanadai miniszterelnök megemlékező közleményéből. "Mélyen lesújtott John Babcocknak, Kanada utolsó ismert I. világháborús veteránjának halálhíre. A nemzet tiszteleg áldozatvállalása előtt, és gyászolja távozását" - fogalmazott a kormányfő. "Ő volt az utolsó élő kapocs ahhoz a nagy háborúhoz, amely sok tekintetben kijelölte nemzetünk nagykorúvá válásának útját".
Emlékeztetett arra, hogy az I. világháború idején összesen 650 ezer férfi és nő szolgált a kanadai seregben. "Ma már egyikük sincs közöttünk. Kanada gyászolja annak a nemzedéknek a távozását, amely megerősítette függetlenségünket a világporondon, és nemzetközi elismerést szerzett számunkra a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a joguralom rendíthetetlen bajnokaként" - írta Harper.
John Babcock 1900. július 23-án született Ontario államban egy kis farmon. Már 15 évesen katonának állt: úgy került be a Kanadai Királyi Ezredbe, hogy hazudott életkoráról. A háború alatt Nagy-Britanniába vezényelték, ott azonban rájöttek a csalásra. Besorolták a kiképzési programban részt vevő fiatal katonák zászlóaljába, ám mielőtt még bevetették volna őket a franciaországi hadszíntéren, véget is ért a háború. Először visszatért Kanadába, majd az Egyesült Államokban telepedett le, ahol 1921-ben belépett az amerikai hadseregbe. Az állampolgárságot azonban csak 1946-ban szerezte meg.
Az Egyesült Államokban még egy I. világháborús veterán van életben: az amerikai születésű Frank Woodriff Buckles februárban ünnepelte 109. születésnapját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap