Virtuális világban az örökségi helyszínek
2010. február 17. 10:17
Mostantól akár mindenki Indiana Jones nyomdokaiba léphet: egy új virtuális világban a történészek segítségével készítik el a felfedezésre váró helyszínek historikusan is pontos másolatait.
Korábban
A Second Life virtuális világa nyomán hívták nemrég életre a Heritage Key című kezdeményezést: a tervek szerint a szabadon használható programban mindenki szabadon kalandozhat a történetileg is teljesen pontos virtuális világban. A Rezzable által fejlesztett program jelenleg alfa-, azaz fejlesztői állapotban van, ám a tervek szerint a béta- azaz tesztelői fázis is használható lesz már.
A készítők szerint a program tudományos szempontból is teljesen pontos lesz: a hitelességért a történeti és régészeti információk akkurátus feldolgozása felel majd. Emellett az egyes helyeken a vitatott információkat is bemutatják, érzékeltetve a jelenleg is folyó tudományos viták fontosságát.
A programban résztvevők először az „Időutazók irodájába” léphetnek be, ahonnan megkezdődhet az időutazás, és az interaktív szerepjátékok Stonehenge-től a Királyok völgyén át a terrakotta harcosokat rejtő sír bejárásáig terjed majd. Az utazást egy interaktív útikönyv is segíti majd.
A készítő cég szerint a Heritage Key igazodik a web jelenlegi fejlődéséhez, amikor a felhasználók egyszerű szemlélőből válnak közösségi médiaformáló erővé. Emellett mindez talán a turizmus pusztító erejével szemben is alternatívát kínálhat, hiszen jelen esetben nem csak a teljesen pontos környezetet lehet majd bebarangolni - fizikai károkozás nélkül -, hanem az adott helyszínen belül elérhetővé válik az összes létező, kapcsolódó információ is.
Emellett több projekt is készül, így nemrég indították el az ókori Londont bemutató részt, ahol a valós világban történtek a virtuálissal keverednek, lehetővé téve, hogy a látogató az ókori világ titkait különböző valós helyeken elrejtett feladványokon át ismerje meg. Mindez a múzeumi munkákban és kiállítások társanyagának kialakításában is segíthet majd, hiszen ezek a virtuális valóságok kiegészítik, és gazdagíthatják az egyes intézmények által összerendezett tárlatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap