Eladták a világ legdrágább esernyőtartóját
2010. január 31. 13:21 MTI
A világ legdrágább esernyőtartóját tudhatja magáénak egy idős angol házaspár: a szakértői becslések félmillió fontra (150 millió forintra) teszik annak a festett kínai porcelánvázának az értékét, amely fél évszázada szolgál hűségesen a tulajdonosok előszobájában.
Korábban
A The Sun beszámolója szerint a meg nem nevezett házaspár több mint ötven éve kapta ajándékba a vázát, amelyben azóta is a családi esernyőket tartják.
A sarokban meghúzódó darabra egy régiségkereskedő figyelt fel, aki egyéb tárgyak értékbecslését végezte az idős pár megbízásából. Kiderült: 18. századi porcelánkincsről van szó, amely szinte bizonyosan a korszak egyik legjelentősebb kínai uralkodójának, Csien-lung (Qianlong) császárnak készült 1740 körül.
A vázán gyönyörű, kék színekben játszó tájkép látható, talapzatába pedig bele van égetve a korabeli kínai császári család szimbóluma.
A csaknem három évszázados remekművet árverésre bocsátják; a megbízott aukciós ház szakértői 500 ezer fontos leütési árra számítanak, vagyis az "esernyőtartó" sokkal többet ér, mint az eddig mit sem sejtő tulajdonosok háza.
Az árverező cég szerint kétszer ennyit is hozhatna a licit, ha a vázán nem lennének kisebb repedések és festékhiányosságok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap