Elhullatták szandálszögeiket a római kori katonák
2010. január 25. 14:40 MTI
Eddig több mint ezerkétszáz fém szögre bukkantak német régészek a Göttingen környéki egykori római tábor területén.
Korábban
Klaus Grote, az ásatásokat végző göttingeni régészcsoport egyik tagja elmondta, a szandálszögeken kívül is nagyon sok leletet találtak a 2009-ben fémdetektorok segítségével végzett ásatás és kutatási akció során. Lábvértek, íjak és nyílhegyek is előkerültek. Emellett számos szerszámot, például pengéket, vésőket, illetve egy aranylemezt is találtak. Az egyik legértékesebb lelet egy színesfém érme.
A 2003-ban a Werra folyó magas partján felfedezett egykori római tábor területén a szandálszögeken kívül eddig ezerhatszáz fémdarabot találtak. Ezek között érmék és ékszerek, különösen ritka és értékes légiós tőrök, fejszék is találhatóak. Egyedülállónak számít egy fémből készült különleges béklyó, amelynek segítségével a fogoly lábát és kezeit egyszerre tudták lekötözni.
A szakemberek között is szenzációszámba megy az egyik legújabb felfedezés, egy kőtéglákból készített pince. Grote szerint feltehetőleg egy silószerű, élelmiszerek hűtésére és tárolására kialakított föld alatti raktárról van szó.
Mivel a kutatást támogató pénzalap keretei kiürültek, idén nem végeznek ásatásokat a római kori tábor huszonöt hektáros környékén, hanem az eddig talált leletek kiértékelésével fognak foglalkozni a tudósok. Az eddigi legérdekesebb darabokat egy időszakos kiállítás keretében mutatják be Hannoversche Münden városban.
Az egykori tábort az eddigi ismeretek szerint Drusus római hadvezér hozta létre kétezer évvel ezelőtt, hogy innen indítsa hadjáratait a germánok ellen az Elba irányába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.