Fantasztikus trák aranykincsek érkeznek Nagykanizsára
2010. január 4. 15:02 MTI
Márciusban állami garanciavállalás mellett érkezik Nagykanizsára az egykori trák királyság utóbbi tíz évben feltárt kincseinek egy része, amely a világon először látható majd Bulgárián kívül - tájékoztatott a tárlat szervezője.
Korábban
Kőfalvi Csilla, az egyedülálló kiállításnak otthont adó Magyar Plakátház vezetője elmondta: a nagykanizsai közgyűlés a múlt héten döntött arról, hogy 22 millió forinttal támogatja a Kazanlakból érkező antik műkincsek bemutatását. A mindössze 41 napig látható értékekre a kulturális és a pénzügyi tárca előzetesen mintegy 700 millió forintos garanciát vállalt, ez lesz az egyedüli állami biztosítékkal megvalósuló tárlat 2010-ben Magyarországon.
A mintegy félszáz tételből álló kiállítás az i. e. 5. és 3. század közötti időszakban készült, és csak az utóbbi években előkerült, rendkívül részletes kidolgozottságú régészeti értékeket mutatja be. Látható lesz például III. Szeuthész király arany halotti maszkja, valamint életnagyságú, bronzból öntött fejszobra, illetve az ujján talált arany gyűrű. Nemesfém és cserépedényeket, amforákat, vázákat, továbbá aprólékosan megmunkált arany ékszereket, mellvérteket mutatnak be, olyan tárgyakat, amelyek főként a kultikus temetkezések során kerültek a föld mélyére két és fél ezer évvel ezelőtt.
Kőfalvi Csilla hozzátette: terveik szerint megépítik egy jellegzetes trák sírkamra másolatát is. A látogatókat a magyar mellett angol nyelvű tájékoztatók, feliratok kalauzolják, mert nemcsak hazai, hanem a közeli horvát, szlovén és osztrák látogatókra is számítanak, a leletegyüttes ugyanis az egyiptomi királyok völgyében feltárt műkincsekhez mérhető gazdagságú.
Hogy külföldön miért éppen Nagykanizsán láthatóak először a hellenisztikus kultúrájú trákok műkincsei, az a városnak Kazanlakkal ápolt, negyvenéves testvérvárosi kapcsolatának köszönhető - fejtette ki a kiállítás szervezője. Magyarországon 1978-ban, a Szépművészeti Múzeumban volt már egy trák kiállítás, de azon nem szerepelhettek az elmúlt évtizedben előkerült értékek.
Miután ezek lelőhelye az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Kazanlak környékén található, az ottani Iszkra Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják. A mai város közelében található az a több ezer halomsír és az egykori főváros, Szeutopolisz, amely a 2000-től folyó feltárások helyszínét jelentik. A régészeti kutatások során előkerült, felmérhetetlen gazdagságú műkincseket a bolgárok mostanáig még soha nem adták kölcsön külföldre.
Kőfalvi Csilla elmondta még, hogy a nagykanizsai trák kiállítás kapcsolódik a Pécs 2010 kulturális főváros projektjéhez. A várható élénk érdeklődés miatt hosszabbított nyitva tartással, minden nap látható majd a kincsek tárlata, amely április végén tér vissza Nagykanizsáról Bulgáriába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.