Az interneten támadt fel a Szovjetunió
2009. november 30. 14:03 The Daily Telegraph
Egy stílusosan november 7-én indított honlap új lendületet adhat a kommunista időkön nosztalgiázóknak: az oldalon egykori híradók és tudósítások nyújtanak bepillantást a szovjet propagandagépezet működésébe.
Korábban
Az CCCP-TV.ru alkotóinak legfőbb célja az egykori Szovjetunió mindennapjainak egyedi bemutatása volt. Ez azért is lehet sikeres, mert a kommunista idők iránt még ma is erős nosztalgia él az országban: az oroszok több mint 58 százaléka gondolja úgy, hogy a legnagyobb szerencsétlenség a Szovjetunió megszűnése volt.
Az oldalt üzemeltető Uravo cég vezetője a brit Daily Telegraph című lapnak elmondta, hogy a honlap elindítására november 7-e volt a legalkalmasabb időpont. Elmondása szerint az orosz Állami Televíziós és Rádiós Alapítvánnyal közösen kialakított oldalnak semmilyen politikai kötődése sincs.
Emellett bíznak benne, hogy az oldalra a jelenlegi pár tucat klip mellé hamarosan több ezer másik is felkerülhet majd az orosz televízió archívumából. Szerintük erre nem csak a hazai internetezőknek lenne igénye, hanem a posztszovjet köztársaságokban, Kelet-Európában és más országban is élénken érdeklődnek minden hasonló nosztalgikus kezdeményezés iránt.
A honlap a tervek szerint a korábbi hasonló tematikájú tévé- és rádiócsatornák nyomdokain haladhat majd, amelyek szintén az egykori orosz tévéfelvételek miatt népszerűek. Ezek azonban főleg a középkorúak között népszerűek, így a most indított oldal nem biztos, hogy megtalálja célközönségét, hiszen ez a korosztály általában nem rendelkezik megfelelő szélessávú internetes hozzáféréssel.
A klipek egy része propagandisztikus eszközökkel küzd a nyugati züllés és dekadencia ellen: egy 1974-es, a brit szerencsejátékokról készített riportban ördögi, keménykalapos angolok szivaroznak a gonosz kaszinókban. Más filmek azonban jóval könnyedebbek, és a színházi bemutatók és mezőgazdasági beszámolók mellett a mai pletykaműsorok elődeit is megnézhetjük. A népszerűségi listát jelenleg egy 1975-ös felvétel vezeti, amelyen Brezsnyev űrhajósokkal mosolyog a kamerába.
CCCP-TV.ru
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.