Mozikban a Tádzs Mahal építése
2009. november 25. 16:02 MTI
A Tádzs Mahalt építtető középkori indiai uralkodót alakítja következő filmjében az Oscar-díjas Ben Kingsley.
Korábban
A Tádzs (Taj) című produkció Sáhdzsahán uralkodó történetét meséli el, aki a fáma szerint legkedvesebb felesége, Mumtaz Mahal utolsó kívánságára építette a világ egyik csodájaként számon tartott emlékművet 1632 és 1654 között. Az asszony 14. gyermeke születése közben hunyt el. A 25-30 millió dolláros költségvetésből készülő filmben Mahal szerepét az egykori világszépe, Aisvarja Rai Bacscsan (Aishwarya Rai Bachchan) játssza - közölte Kingsley filmvállalkozása, az SBK Pictures.
A forgatókönyvet a brit David Ashton írta, de rendező még nincs. Az SBK Pictures rövidesen indiai befektetőkkel is szeretné felvenni a kapcsolatot. Mivel Kingsley óriási hírnevet szerzett magának a csaknem három évtizede készült Gandhival, szép partnere pedig a szubkontinens egyik legnagyobb sztárja, várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a filmet Indiában.
A tervek szerint jövő év közepén-végén kezdődhet a forgatás.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.