Kamerákkal és őrtornyokkal védik a Tádzs Mahalt
2009. november 16. 18:40 MTI
Kamerákkal és őrtornyokkal vigyáznak a Tádzs Mahalnak és környékének a biztonságára, miután a 17. században épült mauzóleum a világ egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága.
Korábban
Az észak-indiai Agrában, a Dzsamna folyó partján található emlékmű több százezer látogatót vonz évente. Az őrtornyokkal a síremlék biztonságát kívánják növelni - mondta az agrai rendőrség főfelügyelő-helyettese, hozzátéve, hogy barikádokkal és biztonsági kamerákkal is megerősítették a Tádzs Mahal környékét.
A tavaly novemberi, több mint 170 halálos áldozatot követelő mumbai terrortámadások után országszerte megerősítették az indiai közintézmények és kedvelt turisztikai célpontok védelmét. Az Indiába látogató turisták száma mindazonáltal jelentősen visszaesett a merényletek után. A biztonsági intézkedésektől, illetve a gazdasági válságból való kilábalástól az illetékesek azt várják, hogy a novembertől márciusig tartó turistaszezonban sokan visszatérnek a kontinensnyi kiterjedésű országba.
A Tádzs Mahal Sáhdzsahán parancsára épült felesége, Mumtáz Mahal perzsa hercegnő emlékére. A hatalmas márvány sírpalotán 20 ezer munkás 17 évig dolgozott, mire 1648-ban végre elkészült a világ egyik legnagyobb szabású építészeti alkotása, amelyet naponta átlagosan húszezren keresnek fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.