Légikatasztrófák és rendszerváltás főműsoridőben
2009. november 12. 10:51
A Múlt-kor legújabb adásában a MALÉV légi katasztrófái nyomába eredtünk, majd arra is megpróbáltunk választ találni, hogy milyen társadalmi hatása lehetett a rendszerváltás környékén készített tévésorozatoknak.
A MALÉV légikatasztrófáit feldolgozó adásunkban bemutattuk a városnéző repülőt, ami a mai Róna utcára zuhant, majd a második világháború hős vadászrepülőjével a pilótafülkében tengerbe veszett koppenhágai gép tragédiája következett. Szó volt a szerencsés kimenetelű, leszállás közben Prágában kettétört repülőgépről, valamit arról, hogy egy alkalommal a Kádár Jánost szállító kormányzati gép is zuhanni kezdett, de erről még utólag sem merték tájékoztatni a pártvezetőt.
Az adás második feléből kiderült, hogy a rendszerváltás idején készült tévésorozatok esetében talán még sem az alkotók, sem a színészek nem gondolták, hogy a produkciók a történeti forrásokhoz hasonló fontosságú kordokumentumokká válnak. Legyen szó a gazdagréti lakótelep
vagy a vasbogdányi laktanya idilljéről, a '90-es évek fordulóján készült hazai televízós szériák jelentősége messze túlmutatott akkori népszerűségükön.
A Szomszédok, a Linda, a Família Kft. vagy az Angyalbőrben, hogy csak néhány kultikus példát említsünk, hosszú évekre meghatározták a hazai televíziózás sztenderdjeit. De hogyan hatottak magukra a tévénézőkre? És a közönség mindennapjai hogyan formálták az epizódok dialógusait, élethelyzeteit és kulisszáit? Sorozatkészítés a színfalak mögött, rendszerváltás főműsoridőben.
A műsor minden vasárnap, 15:30-kor, és ismétlésként kedden délután látható az m1-en.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap