Tárlatjárók őszi csemegéi
2009. október 19. 10:17
Korábban
Bélyegbe zárt történelem
Budapestet és a filatéliát kapcsolja össze a Bélyegbe zárt történelem címmel, a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) nyílt kiállítás. A Magyar Filatélia Tudományos Társaság (MAFITT) tárlata negyven tabló és néhány tárlónyi különleges emlék segítségével mutatja be Budapest történelmét az 1850-es évektől napjainkig, s ezen túl a többi között szemlélteti a technikai változásokat, a világot és emberi sorsokat is. A szervezet 20 éve alakult, hogy a bélyeggyűjtés hazai hagyományait megőrizze, rendszerezze és továbbvigye, s a jelen tárlattal igyekszik közérthetően közvetíteni a filatélia elsősorban hazai vonatkozású érdekességeit. A társaság négyévente rendez találkozókat és szalonokat, hogy a közönségnek is bemutassa, miért gyűjtik a bélyegeket, s mi az üzenetük "ezeknek a papírdarabkáknak".
A kiállításon az érdeklődők láthatnak egyebek mellett filatéliai ritkaságokat, bélyegeket a hatvanas évekből, 1896-ban készült levelezőlapokat és levélzáró bélyegeket, vízumbélyegeket és a konzuli illetékbélyegeket, Budapest székesfőváros illetékbélyegeit, míg eredeti objektumokat a tárlókban tekinthetnek meg. A közönség olvashat arról, hogy ki készítette el a bélyeg előtti levelek bélyegzéseinek katalógusát, s nyomon követheti, hogyan alakult a bélyegek sorsa az infláció vagy a világháborúk idején.
Látogatható: 2009. szeptember 11 - 2009. december 31-ig
Helyszín: 1014 Budapest, Szt. György tér 2. Budavári Palota "E" épület
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.