A franciák után a briteket zsarolja Egyiptom
2009. október 15. 10:18 The Daily Telegraph
Egyiptom főrégésze, Záhi Havvász a Louvre elleni sikeres fellépés után a British Múzeum felé fordul: legújabb indítványában a kulturális kapcsolatok teljes befagyasztásával fenyegeti a londoni intézményt, ha az nem adja kölcsön országának a rosette-i követ.
Korábban
A francia kulturális minisztérium pár nappal ezelőtt engedett az egyiptomi zsarolásnak, és visszaadják a Nílus-menti országnak azokat a 3200 éves freskókat, amelyeknek még az 1980-as években veszett nyoma, és amiket a párizsi intézmény jóhiszeműen vett meg 2000-ben és 2003-ban. Havvász szerint ez egy figyelmeztetés a világ összes múzeuma számára, hogy ne vásároljanak lopott tárgyakat.
A főrégész és Egyiptom figyelme most Anglia felé fordult, és a rosette-i követ szeretnék kölcsönkérni, hogy azt a kairói múzeumban is bemutathassák. Szerinte ez méltányos, hiszen nem az összes tárgyat, hanem csupán egyet kérnek, és szívesen adnak helyette cserébe valami mást. Elmondása szerint a tervezett Nagy Múzeum megnyitása, 2013 után a kő hazatérhet majd Angliába.
A British Múzeum nyilatkozata szerint megfontolják a kérést, és továbbra is a legjobb kapcsolatok fenntartására törekednek Egyiptommal.
A bazalt sztélét francia katonák 1799-ben fedezték fel, ám azt 1801-ben az Alexandriai egyezmény értelmében át kellett adni az angoloknak, akik a következő évben a British Múzeumba vitték a kődarabot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.