Jövőre megidézik Széchenyi szellemét
2009. október 13. 13:57 MTI
Konferenciákkal, kiállításokkal és sporteseményekkel, külön emlékév keretében kíván emlékezni jövőre Széchenyi István halálának 150. évfordulójára a Széchenyi Tudományos Társaság (SZTT) - jelentették be a szervezet vezetői a társaság hétfői ülésén, melyen átadták az Oláh György Ifjú Tudós Díjakat, a Széchenyi-aranyérmeket, valamint köszöntötték az idei siketlimpia magyar érmeseit is.
Korábban
Mint Erdélyi Géza református püspök, az SZTT kuratóriumának tagja elmondta, a reformkori államférfi szellemében nemzeti és közép-európai összefogást sürgető társaság minden korábbinál összefogottabb emlékévvel kívánja felidézni 2010-ben a "legnagyobb magyar" örökségét.
A rendezvénysorozat programjában helyet kapnak többek között gazdasági, tudományos, kulturális és civil konferenciák, fórumok, kiállítások, koncertek, sportesemények, de megrendezik a Közép-Európa Bált is, melyre a régió országainak meghatározó képviselőit várják - ismertette terveiket a Határon Túli Református Zsinat elnöke. Mint megjegyezte, az SZTT számít a Széchenyi István örökségét ápoló valamennyi szervezet együttműködésére.
Erdélyi Géza beszámolója szerint az emlékév szervező bizottságának elnökévé Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját és Szapáry György közgazdászt, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnökét választották, míg a testület védnökségét Oláh György Nobel-díjas kémikus és Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő vállalta el.
A Széchenyi-emlékév bejelentését követően vehette át az Oláh György Ifjú Tudós Díjat az élelmezéstudományi kutatásokkal foglalkozó szlovák Martina Fikselová, az erdélyi Lászlóffy Zsolt zeneszerző, karmester, valamint Magyarországról Bakos Vince biomérnök. Az elismeréseket Szunai Miklós, a társaság ügyvezető elnöke és Oláh György mellett Peter Weiss, Szlovákia magyarországi nagykövete, Tőkés László, valamint Szántay Csaba vegyész, akadémikus adta át.
Két újabb taggal bővült a Széchenyi-aranyérmesek sora is: az életműdíjnak számító elismeréssel Görgey Gábor író és Szántay Csaba életműve előtt tisztelgett a társaság. Az ülés során az SZTT köszöntötte az idei siketlimpia magyar érmeseit is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.