Kűrosz agyaghengerét követeli Irán
2009. október 12. 15:17
Irán megszakít minden diplomáciai kapcsolatot a British Múzeummal, amíg az intézmény nem adja kölcsön nekik Kűrosz agyaghengerét - jelentette be a teheráni állami televízió.
Korábban
A híres, i.e. 539-530 között keletkezett henger a politikai propaganda egyik leghíresebb példája: bár Iránban, sőt egyesek még az ENSZ-ben is az emberi jogok legelső nyilatkozataként tisztelik, a valóságban egy elnyomó zsarnok brutális tetteinek dokumentuma.
A British Múzeum 2008 júniusában jelentette be, hogy az eredeti agyaghengert, amely a perzsa nemzeti büszkeség szimbóluma lett, kölcsönadja Teheránnak. Erre azonban még nem került sor: a londoni intézmény szerint a henger abban a pillanatban elindulhat Teheránban, mihelyst ott elég stabillá válik a politikai helyzet.
Az iráni kulturális örökségi hivatal alelnöke, Hamid Baqaei azonban nem hisz a bejelentésben, és szerinte az intézmény csak kifogásokat keres. Így mostantól a tekercs megérkeztéig minden régészeti, kutatási és tudományos együttműködést leállítanak.
A helyzet kísértetiesen emlékeztet az egyiptomi-francia vitára: Záhi Havvász az ország főrégésze ugyanis pár nappal ezelőtt szintén hasonlóképp állította ultimátum elé a Louvre vezetését. A vita azonban mostanra rendeződni látszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap