Üvegsziget Budapesten
2009. október 7. 17:04
2009. október 8-án kerül sor a legendás Üvegház történetéről megjelent könyv- és dokumentumfilm bemutatójára, ahol Carl Lutz, egykori svájci alkonzul zsidómentő tevékenységét elevenítik majd fel.
Korábban
Az 1942 elején Budapestre érkezett Carl Lutz svájci alkonzul 1944 júliusától a híres Üvegházban helyezte el a svájci konzulátus kivándorlási részlegét, amely kollektív útlevelet állíthatott össze; a ház ettől kezdve diplomáciai védelmet élvezett. A kollektív útlevélben szereplő emberek igazolást kaptak arról, hogy kiutazásuk intézése folyamatban van, ezért hatósági értelmezés szerint nem vonatkoznak rájuk a zsidókról szóló deportálási és egyéb rendelkezések.
Az épület a második világháború idején illegális cionista központ is volt. A zsidóság Izraelben történő letelepedésére törekvő mozgalmak ide menekítették a menekülőket, innen szervezték az illegális határátlépést, innen juttatták el az életmentő okmányokat a bujdosókhoz. A ház az 1930-as években üveg-nagykereskedés céljára, az ott forgalmazott építkezési üvegféleségek felhasználásával épült, innen kapta nevét.
A nyilas hatalomátvételt követően a ház menedékhellyé vált. A felszabadulást több mint kétezer ember élte meg az épületben. Carl Lutz tekintélyével fedezte a cionisták illegális cselekményeit. Miután 1945 áprilisában kiutasították Magyarországról, otthon arra figyelmeztették, hogy a zsidómentő akcióval túllépte hatáskörét. Svájc hivatalosan 1958-ban ismerte el azt, amit Carl Lutz tett. A jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1964-ben a Viág Igazai közé emelte a diplomatát, tiszteletére Budapest önkormányzata 1991-ben emlékművet avatott a Dob utcában.
A holnapi program:
2009. október 8.
18:00
Vámos Györgynek, a Carl Lutz Alapítvány elnökének hézagpótló könyve, az Üvegsziget a legendás Üvegház történetét idézi fel.
19:30 - 20:30
Beszélgetés az Üvegsziget - Carl Lutz és a budapesti cionisták mentőakciói 1944-ben c. könyv szerkesztőjével
(Makkabi Kiadó, 2009)
A svájci alkonzul és a cionista szervezetek együttműködését, embermentő akcióját idézi fel Szekeres Csaba új dokumentumfilmje, az Üvegház is, amelyben túlélők visszaemlékezéseiből rajzolódik ki a hely története.
18:00 - 19:30
Szekeres Csaba: Üvegház (dokumentumfilm, 72 perc) című filmjének bemutató előtti vetítése, majd beszélgetés a rendezővel
Vendégek:
Vámos György a Carl Lutz Alapítvány elnöke,
Szekeres Csaba rendező
valamint túlélők, akik megfordultak az Üvegházban
Beszélgetőtárs:
Horváth Ida újságíró
Házigazda:
Pécsi-Pollner Katalin
Helyszín: a Holokauszt Emlékközpont kávézója, IX. ker. Páva utca 39. (A Ferenc körút metrómegállótól 5 percre)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.