A civilek győzelme volt a rendszerváltás
2009. október 1. 08:28
A húsz évvel ezelőtti eseményeket az aktuálpolitikai események szereplői maguknak sajátítják ki, és a legtöbben megfeledkeznek a civilek szerepéről az egykori folyamatokban. Nem így a Történelemtanárok Egylete, akik 19. országos konferenciájukon, 2009. október 10-11-én a Kossuth Klubban elevenítik fel a pártállami időszak végét, és a hazai demokrácia kezdeteit, elsősorban civil szemmel.
Korábban
PROGRAM
OKTÓBER 10.
10.00 Megnyitó: Kónya Imre jogász; 1989-ben a Független Jogász Fórum vezetője, majd a Boross-kormány belügyminisztere.
10.15-től Előadások
1. Duna-mozgalom
Civil kurázsi: Előadó: Lovas Pál alpolgármester, Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata; 1989-ben a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság Környezetvédő csoportjának egyik vezetője
Mi az igazság?: Előadó: Csillag Ádám filmrendező, a Dunaszaurusz c. film alkotója
2. Történelmi Igazságtétel Bizottság
'56 félreértése: Előadó: Ungváry Rudolf író, 1989-ben a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítója
'56 újra színre lép: Előadó: Kozák Gyula szociológus, 1956 Intézet; 1989-ben a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítója
3. A pártállam belülről
Merre tovább?: Előadó: Berecz János politikus, 1989 júniusáig az MSZMP Politikai Bizottságának tagja
Az MSZMP és a többpártrendszer: Előadó: Ripp Zoltán történész, Politikatörténeti Intézet
4. SZER
A Szabad Európa a rendszerváltás idején: Előadó: Kasza László újságíró, 1989-ben a Szabad Európa Rádió igazgatóhelyettese (Kasza László előadásának vázlata)
Újabb dokumentumok nyomán: Előadó: Révész Béla egyetemi oktató, SZTE
5. Kitekintés
Lengyelország felől nézve: Előadó: Tischler János történész, 1956-os Intézet
Vita
Filmvetítés: Huszonévesek a rendszerváltásról, Dunaszaurusz – részletek
Utána: beszélgetés Kopper Judit és Csillag Ádám rendezővel
Huszonévesek a rendszerváltásról
A rendszerváltás húszéves évfordulóján a Moholy Nagy Művészeti Egyetem 13 diákjával interjú készült arról, hogy ők, akik akkor 2-3-4-5 évesek voltak, mit tudnak a mai eszükkel a rendszerváltásról.
A riportok megtalálhatók a www.huszonevesek.hu honlapon.
OKTÓBER 11.
9.00 Szekciók
* OSA Párhuzamos Archívum
* Szoborpark: Válts rendszert!
11.00 A TTE ünnepi közgyűlése
A jelentkezési lapot a szervezők az alábbi címre várják: [email protected] vagy Történelemtanárok Egylete, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.
További információ a fenti e-mail címen vagy Skype-on: törtenelemtanarok.egylete
A jelentkezési lap letöltése (doc)
Felhívás diákoknak ingyenes részvételre
További részletek a TTE oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.