Szakmai képzés tanároknak
2009. május 4. 12:09
Hiánypótló kurzust indít a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum: a történelemtanárokat vezető történészek ismertetik meg szakmájuk legújabb eredményeivel és szakmai vívmányaival.
Korábban
Az utóbbi évtizedekben a történettudomány radikálisan megújult: a történészek más tudományágaktól kölcsönvett módszereket kezdtek használni, a történetírás – elsősorban ismeretelméletileg – önreflexívvé vált, olyan tárgyakat kezdtek legitimnek tekinteni, ami addig legfeljebb érdekességnek számított, és mindez jelentős empirikus eredményeket hozott. Önkritikusan meg kell vallanunk azonban, hogy ez a megújulás Magyarországon eleddig az egyetemi történészképzést sem hatotta át a kívánatos mértékben, így érthető, hogy az új szemléletmód a közoktatásban még kevésbé érvényesül.
A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár most szűkebb szakterületéről kilépve ezt a hiányosságot igyekszik pótolni új, májusban induló általános és középiskolai történelemtanároknak szóló továbbképzésével. A 30 órás, akkreditált kurzus a kortárs áramlatokat jól ismerő és hatékonyan alkalmazó, nagy tekintélyű tudósok közvetítésével kívánja bővíteni a résztvevők szakmai repertoárját. A program oktatója többek között Romsics Ignác, Gyáni Gábor, Klaniczay Gábor, Hadas Miklós, Faragó Tamás és Kontler László.
A sorozat két nagyobb blokkból áll. Az első a kortárs irányzatok módszereit, elméleti előfeltevéseit és empirikus eredményeit ismerteti meg a résztvevőkkel (művelődéstörténet, mentalitástörténet, új kultúrtörténet, az irodalom társadalomtörténete, történeti demográfia, mikrotörténet, történeti antropológia, kvantitatív történetírás, a társadalmi nemek története, várostörténet, tudománytörténet, eszmetörténet, fogalomtörténet).
A második blokk már nem a tudományos áramlatok felől közelít, hanem nagy jelentőségű, de a történelemoktatásban mégis kényesnek vagy háttérbe szorítottnak számító témákon mutatja be az új szemléletmód alkalmazásának lehetőségeit (1956, rendszerváltás, a test és a testmozgás története, stb.).
A továbbképzésről bővebb tájékoztatást a www.semmelweis.museum.hu/tovabbkepzes címen nyújtanak, és ugyanitt nyílik mód a jelentkezésre is.
Még több információ a továbbképzésről (pdf)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.