Genetika igazolja az indiai kasztrendszer gyökereit
2009. szeptember 25. 08:23 MTI, Science Daily
India sokszínű népességének genetikai vizsgálata azt mutatja, hogy a legtöbb ember európai és ősi dél-indiai gének elegyét hordozza, egyúttal illusztrálja az ország kasztrendszerének mély gyökereit - közölték amerikai kutatók a Nature tudományos magazin csütörtökön megjelent számában.
Korábban
A tanulmányból az is kiderül, hogy az indiaiak - a finnekhez és az askenázi zsidókhoz hasonlóan - fogékonyak lehetnek a recesszív (az anya által hordozott és továbbadott) genetikai betegségekre.
David Reich, a bostoni Harvard Egyetem orvosi iskolájának kutatója és csoportja "erős bizonyítékot talált arra, hogy két ősi, genetikailag eltérő népcsoport a legtöbb ma élő indiai elődje". Az egyik népcsoport az "ősi észak-indiai", mely genetikailag közel áll a közel-keleti, közép-ázsiai és európai emberekhez, míg a másik az "ősi dél-indiai", amely jelentősen eltér az előbbiektől genetikailag.
A mai indiai emberek csaknem valamennyien ennek a két népcsoportnak a keverékei, és szinte mindannyian bizonyos genetikai mutációk kockázatát hordozzák - mondta Reich. Hozzátette, hogy érdemes alaposabban megvizsgálni, nagyobb-e olyan recesszív genetikai betegségek aránya az indiaiaknál, mint a gyógyíthatatlan cisztás fibrózis, a sarlósejtes betegség és a Tay-Sachs-kór.
Reich és kutatótársai a mintegy 6 ezerre becsült, csak csoporton belüli házasságot engedélyező indiai csoportból 25-höz tartozó emberek genetikai állományát vizsgálták. Megállapították, hogy az úgynevezett "alapító hatás" érvényesül, vagyis az emberek nagy számban származnak egy eredetileg kis számú, ősi csoporttól. A finneknél és az askenázi zsidóknál figyeltek meg eddig ilyen alapító hatást.
A külső házasságok korlátozása növeli egy csoporton belül a recesszív betegségek előfordulásának kockázatát. Ezek csak akkor bukkannak fel, ha az adott ember két példányt hordoz a mutáns génből, melynek valószínűségét növeli a csoporton belüli házasodás. Reich elmondta, hogy eddig senki nem vizsgálta és dokumentálta a recesszív betegségek nagyobb arányát Indiában, ám vélhetően százmilliós nagyságrendben érinti az ott élő embereket.
A kutatóknak az adatok alapján nem sikerült elkülöníteniük a kasztokat a törzsektől, ami azt a vélekedést támasztja alá, hogy a kasztok közvetlenül a törzsekhez hasonló szerveződésekből nőttek ki az indiai társadalom formálódása során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap