Rómaiakkal kereskedtek a skóciai kelták
2009. szeptember 22. 08:04
Egy Elginhez közeli ásatáson a régészek választ találtak arra, hogy milyen kapcsolat alakulhatott ki a korban a kelták a délebbre élő római hódítók között. Az egykori kereskedelem nyomait a közeli múzeumban mutatják be.
Korábban
Az Elginhez közeli Birnie mellett folyó ásatások során a régészek idén egy még a vaskorban épített kerekházat tártak fel. A Skót Nemzeti Múzeum régészeinek ez azonban csak a legújabb felfedezése: korábban több hasonló lelet is előkerült a térségben, ahol már egy évtizede ásnak.
A helyszínt egyébként még az 1980-as években fedezték fel, ám a szakemberek minden évben új leletekkel gazdagodnak - legutóbb egy római brosst is találtak. Az ásatásokat vezető Fraser Hunter régész szerint Birnie mellett 2200 évvel ezelőtt Britannia egyik legnagyobb városa állt, amely a térség egyik legmagasabb pontjára épült, és vezető kereskedelmi szerepet töltött be. Éppen ezért keltette fel Róma érdeklődését is, akik jelentős kereskedelmet folytattak velük.
A helyszínen egykori ékszerek, értéktárgyak, és római pénzek is előkerültek, amelyek a helyi múzeumban kerülnek majd kiállításra. A tervek szerint a munkálatok jövőre fejeződnek majd be, és ezt az egy végső jelentés kiadása követi majd, amely részletesen bemutatja a térségben élő kelták történetét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.