Felfedezték a világ egyik legrégibb zsinagógáját
2009. szeptember 17. 19:43 MTI
A világ egyik legrégebbi zsinagógáját ásták ki izraeli régészek a Genezáreti tó mellett fekvő Magdalában. A Kapernaumhoz közeli zsidó templom az i.e. 50 és 100 közötti időszakból származik.
Korábban
A kutatók szenzációként értékeltek egy kőkockát, amely a jeruzsálemi templom hétágú gyertyatartóját ábrázolja. Világszerte mindössze hat zsinagóga ismert a jeruzsálemi templom i.sz. 70-ben történt elpusztítása előtti korból.
A zsinagóga központi terme mintegy 120 négyzetméter nagyságú lehetett. A falak mentén kőpadok sorakoztak. A padló mozaikokkal, a falak színes freskókkal voltak díszítve. A zsinagóga közepén egy négyszögletes kő állt belevésett domborművekkel, köztük a hétágú gyertyatartóval, a menórával. A Dávid-csillaggal ellentétben, amely bizonyítottan csak az újkortól számít a zsidóság jelképének, a menóra már az ókorban a zsidó nép szimbóluma volt.
A most fellelt zsinagóga a régészek feltevései szerint valószínűleg elpusztult a zsidók rómaiak elleni lázadásakor, i.sz. 66 és 70 között. Az idemosódott iszapnak és törmeléknek köszönhetően a száraz völgyben jó állapotban maradhatott fenn a rom.
A régészek egy kötelező ásatás során bukkantak a leletre. A helyszínen egy katolikus központ épül majd, amelyet a jeruzsálemi Notre-Dame-központ már 2004 óta tervez a tó partjára, ahol nemrégiben még üdülőházak sorjáztak. Az izraeli hatóságok azt kérték, hogy a zsinagóga maradványait őrizzék meg, és illesszék bele az újépítésű vallási központba. A Magdala-központ a jövőben a Szentföldre érkező zarándokokat lesz hivatott fogadni. Egy multimédiás show keretében szemléltetné Jézus életét és üzenetét, előtérbe helyezvén a nő hivatását és méltóságát "Magdalai Mária" vagy "Mária Magdolna" emlékére. A magdalai projekt kezdeményezője, Juan Solana atya, a Notre-Dame-központ papja azt reméli a jövőbeli központtól, hogy hidat épít majd a különböző vallások hívei közé a Szentföldön.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Barbár támadások és belső ellentétek is közrejátszottak a Római Birodalom bukásában
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.