Keveset tudnak a régi anyagokról a műemlékvédők
2009. szeptember 4. 10:17 Kovács Olivér
Sokkal kevesebb anyagtechnikai vizsgálatot végeznek el Magyarországon, mint arra szükség lenne. Az eredmény: a műemlék-helyreállítások egy részénél hamarosan mállanak a falak és néhány év múlva a kövek sem bírják a terhelést.
Korábban
„Szükség volna egy olyan történeti anyagtani laboratóriumra és ezzel párhuzamosan egy adatbank létrehozására, amely segítene a régi épületek helyreállítása esetén a megfelelő anyagok kiválasztásában” – monda el a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. Mezős Tamás hozzátette: sajnos a régi anyagokról, illetve anyagösszetételről meglehetősen keveset tud a műemlékes szakma.
Viszonylag jól ismerjük a római kor építészetét, hiszen ekkor sok mindent szinte „szabványszerűen” alkalmaztak, a különböző anyagokkal kapcsolatos ismereteket pedig dokumentálták is. A középkor azonban – legalábbis ebből a szempontból – meglehetősen sötét: az építőmesterek például a habarcsok esetében sokszor „titkos”, apáról fiúra szálló recepteket alapján dolgoztak, így az összetevőkről szinte alig maradt fenn feljegyzés.
Korunkhoz közeledve persze mind több az írásos anyag, azonban ez néha félrevezető lehet. Megeshet, hogy egy épület esetében a levéltárban megtalálható ugyan, melyik bányából szerezték be az építőköveket, ám szinte biztosra vehető, hogy a fejtés során az azóta eltelt évszázadok alatt már egy olyan réteget értek el, amely részben más fizikai jellemzőkkel bír, mint a korábban kitermelt kőanyag. A téglaépületek esetében a Kiegyezés előtt nem létezett a termék előállítását meghatározó szabvány, így sokféle minőségű téglát használhattak, ráadásul gyakran több helyről származót építettek be egy-egy épületbe. Így a meggondolatlanul beépített anyagok másként viselik majd a terhelést és az időjárási viszontagságokat.
„Az utólagos kiegészítések nagyon sokszor okoznak problémákat” – véli Mezős Tamás. Emlékeztetett rá: a lébényi templom esetében is elsősorban a 19. századi anyagokkal, kődíszekkel van baj. Az utólag beépített anyagok azonban nem csak mállékonyabbak lehetnek: megeshet, hogy a többféle anyag kémiai reakcióba lép, agresszíven roncsolva egymást.
Folytatás a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap