Pontosították a II. világháború lengyel áldozatainak becsült számát
2009. augusztus 27. 11:24 MTI
Csökkentette a II. világháború lengyel áldozatainak becsült számát a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).
Korábban
A náci és sztálinista bűnök kivizsgálásával és a felelősök bíróság elé állításával foglalkozó lengyel intézet történészei szerdán kiadott tanulmányukban 5,62 millió és 5,82 millió közé tették a lengyel halottak számát, szemben a kommunista rendszer idején általánosan elfogadott 6,028 milliós adattal. Az új összesített adat magában foglal minden zsidó és nem zsidó lengyelt, valamint külföldit, akik 1939 és 1945 között a német és a szovjet megszállás alatt és miatt vesztették életüket.
Az IPN becslése szerint a német megszállás következtében meghalt lengyelek száma 5,47 és 5,57 millió között lehet, míg a szovjetek 150 ezer lengyel haláláért felelősek. A történészek jelentős mértékben csökkentették - egymillióról 320 ezerre vitték le - azoknak a lengyel állampolgároknak a számát, akiket a Szovjetunió által 1939-ben elfoglalt lengyel területekről hurcoltak el Szibériába. Az 1944-es varsói felkelés áldozatainak számát is módosították, az eddig becsült 200 ezerről 150 ezerre.
A Nemzeti Emlékezet Intézete júniusban indított el egy - történelmileg és informatikailag egyaránt nagy horderejű - kezdeményezést: az internet segítségével megpróbálják összeszámolni a német megszállók összes áldozatát, név szerint felsorolva mindenkit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap