Spanyol városban telepedtek le a keresztesek
2009. augusztus 25. 08:28
Egy csoportnyi, Angliából és Walesből származó keresztes lovag 1148-ban részt vett Tortosa spanyol város ostromában és meghódításában, majd egy részük a környéken telepedett le - derül ki egy nemrég megjelent tanulmányból.
Korábban
A Journal of Medieval History című szaklapban megjelent tanulmányában (Angli cum multis aliis alienigenis: crusade settlers in Tortosa (second half of the twelfth century)) Antoni Virgili, a Barcelonai Egyetem medievisztikusa az egykori dokumentumok alapján 20, a 12. század környékén Tortosa mellett letelepedett angol és walesi keresztes életét mutatja be. Virgili szerint a katonák kiválóan beilleszkedtek a helyi elitbe, amelynek aktív tagjai lettek.
A tanulmány ismerteti, hogy a katonák 1147 tavaszán Dartmouth-ból hajóztak ki, hogy csatlakozzanak a második keresztes hadjárathoz. Útjuk során, 1147 októberében részt vettek Lisszabon ostromában és a Tortosa elleni hadjáratban is, amely 1148 utolsó napján, a város elfoglalásával fejeződött be. Ekkor IV. Ramon Berenguer, Barcelona grófja szabad földeket kínált nekik a meghódított területeken, amit el is fogadtak. Ezzel azonban nem voltak egyedül, hisz ekkor nagyon sok katalán, aragóniai, itáliai, francia és más európai telepes kapott engedélyt a földek benépesítésére.
Virgili cikke részletesen elemezi az angliai és walesi keresztesek életét, akik közül az egyik legtekintélyesebb alak Guilabertus Anglicus volt: az ő életét 56, 1151 és 1180 között keltezett dokumentum ismerteti. A férfinek több birtoka is volt, míg végrendeletéből megtudhatjuk, hogy vagyonát a templomosokra és más vallási csoportokra hagyta.
Emellett a cikk szerint az angolok élen jártak a környékbeli ingatlanügyletekben, és nagyon sok adásvétel is fűződött a nevükhöz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap