Viktoriánus víziló egy londoni könyvtárban
2009. augusztus 6. 09:55 The Guardian
Korábban alig ismert, 19. századi fotókat állítanak ki a British Library-ben: bár az intézménynek közel 350 ezer fénykép van a birtokában, azokat még sosem mutatták be a nagyközönségnek.
Korábban
A könyvtár vizuális anyagaiért felelős John Falconer szerint bár a 19. századi fényképek világklasszis kollekciójával rendelkeznek, azok legtöbbjét a nagyközönség még sosem láthatta: a helyzeten az október 30-án nyíló kiállítás változtathat majd. Falconer szerint az általuk összeválogatott képek a kor problémás kérdéseit mutatják be, így a tárlókban a tudományos vívmányok, az iparosodás és a gyarmatosítás korának világa elevenedik majd meg.
Így láthatók lesznek péládul William Henry Fox Talbot kalotípiái (a kalotípia vagy talbotípia egy fotográfiában használt pozitív illetve negatív képrögzítési eljárás megnevezése.) is: a férfi sok növényt, épületet vagy épp tájegységet fényképezett végig. A látogatók a képeken a fotózás divatjait is felfedezhetik: míg az 1850-es években a tájképek voltak népszerűek, az 1860-as években a hírességek portréi lettek kelendőek.
A mindehhez szükséges képek felkutatásakor igazi gyöngyszemek is előkerültek, így Lady Alice Mary Kerr a tudományos kutatás számára alig ismert képeit is előásták, míg egy másik felvételen például Obaysch, az 1852-ben megörökített víziló látható, akit ekkor vittek a londoni állatkertbe. A képek a tudományos élet fejlődését is bemutatják, így vannak olyan fotók, amelyeken Guillaume Duchenne de Boulogne francia neurológus elektromosságot vezeti pácienseibe, hogy lemérje annak hatását. A kiállítás egyben bemutatja, hogy a kor fotográfusai bár nem Robert Capához hasonlóan szaladtak az első sorokban, gépeikkel mégis ott voltak a Krímben, vagy Indiában, a szipoj-lázadás ütközeteiben.
A Capturing the 19th Century in Photographs című tárlat 2009. október 30-tól 2010. március 7-ig lesz látogatható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.