Ismeretlen a csataterek Petőfije
2009. augusztus 3. 12:12 MTI
Kedves Gyula hadtörténész és Ratzky Rita irodalomtörténész Csataterek Petőfije című, hiánypótló kötetét Petőfi Sándor halálának 160. évfordulója alkalmából pénteken mutatták a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Korábban
Szekeres Imre honvédelmi miniszter köszöntőjében azt emelte ki, hogy a könyv hiánypótló, mert nem ismerjük az őrnagy Petőfit és nincs a köztudatban az 1848-49-es honvéd jelentősége, holott a köznép úgy tartotta, hogy Isten után a legszentebb név a honvédé, s a sírfákon elterjedt szöveg volt, hogy a név alá annyit írtak, hogy 1848-1849-es honvéd.
Holló József, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója a könyvet ajánlva arról beszélt, hogy Petőfi Sándor határtalan szabadságvágya és a tekintélyalapú hadsereg vezetése között óhatatlanul zajos konfliktusok voltak. Petőfi Kossuthtól maga kérte áthelyezését Bem József tábornokhoz, aki a feszültségek ellenére tudott bánni segédtisztjével, mert tisztában volt azzal, hogy Petőfi Sándor, a "lánglelkű költő" mozgósító ereje a hadseregben fölbecsülhetetlen. "A költő honvédtiszt olyan új látásmódot honosított meg a hadseregben, amit a 'Tiszteljétek a közkatonákat, nagyobbak ők, mint a hadvezérek' gondolatsor máig ható filozófiája kísér" - hangsúlyozta Holló József.
A két szerző végigkíséri a költőt katonaélete pályáján, s követi 1849 erdélyi és bánsági hadjáratain. Egyúttal lehántja a sallangokat a Petőfivel kapcsolatos történetekről, és tisztázza a csataterek és hadszínterek fogalmát. Az irodalomtörténet eddig úgy tartotta, hogy a költő Segesvárnál, a csatatéren esett el, pedig az mint hadászati esemény csak ütközetnek tekinthető. Maga a harc Fejéregyháza és Héjjasfalva között folyt - magyarázta a főigazgató.
A Timp Kiadó gondozásában megjelent kötet arcképeket, litográfiákat, a kamasz költő katonai törzslapját, csataterek rajzát, korabeli térképeket, több száz helyszín leírását is tartalmazza. A Csataterek Petőfije című könyv bemutatóján a Honvédelmi Minisztérium képviselője bejelentette, hogy a kötetet megkapja valamennyi, Petőfi Sándor nevét viselő iskola.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap