Steampunk eposz lesz a varsói felkelésből
2009. július 28. 09:20
Igazán szokatlan vállalkozásba fogott a lengyel Platige Image produkciós iroda: Tomek Bagiński rendező dirigálása alatt egy sci-fi és steampunk elemekkel átszőtt eposzt varázsolnak az 1944-es varsói felkelésből.
Korábban
A filmmel kapcsolatban eddig csak a látványterveket mutatták be, amelyek érdekes szellemben gondolják újra a lengyel történelem egyik legborzasztóbb eseményét. A 300 című képregény nyomdokain haladó alkotás egy gőzzel hajtott robotokkal és kiborgokkal teli Varsóba kalauzol, ahol a nácik a legfélelmetesebb gépezeteket vetik be az ellenük fellázadók ellen.
A történetről eddig nem sokat tudni, hiszen a Hardkor 44 című filmet a stúdió tervei szerint 2012-ben mutatják majd be. Az Opium lengyel filmportál azonban közzétette a film szinopszisát: eszerint a film 1944 végén játszódik, amikor a nácik a lengyel fővárosba vezénylik Wagner SS ezredes alakulatát, aki a város végső elpusztítását kapja feladatául. Ezalatt a lengyel oldalon megjelenik egy Arnold nevű férfi, akinek korábban 1939-ben veszett titokzatos módon nyoma. Arnold egy ellenállókból, bűnözőkből és kollaboránsokból álló alakulattal indul meg a pusztítók ellen. Az ellenség azonban felkészül, és a börtönök és koncentrációs táborok leggonoszabb rabjaiból átalakított kiborgokkal várják a lengyeleket.
A hasonló történelmi alapokon nyugvó, ám a valósághoz semmilyen szállal nem kötődő alkotások igencsak népszerűek: a 300 és tervezett folytatása mellett elég az idén augusztusban mozikba kerülő, Becstelen brigantykra gondolnunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.