Visszatemethetik a templom falait Pécs szívében
2009. július 22. 11:14 Kovács Olivér
Még nem készült el az a terv, amelynek alapján a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal dönthetne arról, hogy mi legyen a pécsi Széchenyi tér rekonstrukciója során előkerült Árpád-kori templom romjainak a sorsa. A falak mellett egy csontkamrát is találtak.
Korábban
„A tervezők most dolgoznak azon, hogyan lehet a közmű fektetéseket a falak legkevesebb sérülésével megoldani. Csütörtökön lesz terv, addig minden csak találgatás volna” - mondta el a műemlékem.hu-nak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal dél-dunántúli irodavezetője. Lázár Gabriella hozzátette: falak bemutatásáról eddig nem volt szó a területen.
A pécsi Szent Bertalan templomról már jó ideje tudott a régész szakma, hiszen a szentélyét is megtalálták már korábban. Most a tér rekonstrukciós munkálatai közben, a megelőző feltárás keretében akadtak rá a térszint alatt lévő falaira, valamint egy csontkamrára is. A Szent Bertalan templomot az Árpád-korban kezdték építeni és a bővítésekkel a 15. században már háromhajós plébániatemplommá vált. A 16. század második felében a köveiből építették fel a tér azóta is meghatározó épületét, Gázi Kászim pasa dzsámiját.
„Meggondolandó, hogy a most feltárt falakat be lehetne-e illeszteni a Széchenyi tér felújításába” - mondta Lázár Gabriella, hozzátéve: általában is igaz, hogy az előkerülő falak, objektumok bemutatása csak nagyon gondos mérlegelés, gazdasági számítások után lehetséges.
Képgaléria a csontkamráról Ács Zsófia fotóival a műemlékem.hu cikkében
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap