Közép-Európa egyik legmodernebb múzeumi raktára épül Szegeden
2009. július 21. 18:56 MTI
Közép-Európa egyik legmodernebb, minden igényt kielégítő közgyűjteményi raktára készül el az év végére Szegeden, az épületben helyet kapnak majd a Móra Ferenc Múzeum restaurátor-műhelyei is - közölte az intézményt fenntartó Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Magyar Anna kedden a Tisza-parti városban.
Korábban
A megyei önkormányzat az intézményei fenntartásával kapcsolatos kérdéseket nem csupán fiskális szemlélettel kezeli, arra áldoz, ami érték, ami maradandó - hangsúlyozta a politikus a létesítmény alapkőletételekor.
A megye tavaly nyáron értékesítette a múzeum belvárosi raktárbázisát az Árkád bevásárlóközpontot építő Einkaufs-Center Szeged GmbH-nak. Az önkormányzat az ingatlanért kapott 800 millió forintos vételárból fedezi az új, a korábbinál sokkal korszerűbb és másfélszer nagyobb alapterületű raktárbázis 640 millió forintba kerülő kialakítását, a fennmaradó összeget pedig a költöztetés és az ideiglenes raktározás költségeire fordítja - mutatott rá Magyar Anna.
Zombori István megyei múzeumigazgató elmondta, a 12 ezer négyzetméteres telken felépülő kétszintes, 4 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű létesítménybe 150 nap múlva, decemberben költözhet be a múzeum harminc munkatársa, valamint öt különböző gyűjtemény anyaga. A raktárak mellett az épületben helyet kap egy korszerű, 500 négyzetméteres restaurátorműhely is, ahol többek között az M43-as autópálya nyomvonalán a közelmúltban befejeződött ásatásokon előkerült leletanyaggal dolgoznak majd a szakemberek - tette hozzá az igazgató.
Az igény esetén a későbbiekben további 700 négyzetméterrel bővíthető épület melletti szabad terület lehetőséget nyújt arra, hogy ott elhelyezzék a gyűjtemény nagyméretű tárgyait. A létesítmény bizonyos részeiben pedig látványraktárakat alakítanak ki, ahol a látogatók szervezett formában ismerkedhetnek meg a gyűjteményi anyag azon részével, melyet a kiállításokon nem tudnak bemutatni - közölte a muzeológus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap