Körkép a hazai kastélyok hasznosításáról
2009. július 21. 09:04 MTI
A műemléki értékek megőrzésének szempontjait figyelembe véve, valamint a fenntarthatóság alapján is vizsgálja az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tíz állami tulajdonú kastély tartós vagyonkezelésbe adására vonatkozó kérését. Azt, hogy mikor születhet döntés, egyelőre nem tudni.
Korábban
Eladhatók-e a műemlékek?
Mint azt az OKM sajtóosztálya hétfőn írásban közölte, jóváhagyását Hiller István kulturális miniszter "csak abban az esetben adja meg, ha a műemléki érték fennmaradása és fenntarthatósága biztosítottnak látszik". A tárca ezért a műemléki védések előkészítéséért és a műemlékek nyilvántartásáért is felelős Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH) keresi meg, mert a KÖH ismeri leginkább az adott épületeket, azok műemléki értékeit, és tudja meghatározni a szakmailag érvényesítendő szempontokat.
A minisztérium emlékeztetett: az MNV kérésében szereplő tíz kastély közül öt jelenleg a Műemlékek Nemzeti Gondoksága (MNG) vagyonkezelésében áll, ezért azt is vizsgálják, hogy az adott műemlékek fenntarthatósága milyen vagyonkezelési konstrukcióban biztosítható a legjobban. E tekintetben a tárca értékeli az MNG vonatkozó terveit, és azt igyekszik összevetni a vagyonkezelő elképzeléseivel. "Mivel azonban a tárgyi kérelemhez az MNV ilyet nem mellékelt, ennek a hiánynak a pótlására felszólítottuk" - közölte az OKM sajtóosztálya. Mint rámutattak, a vizsgálat időtartama a kért kiegészítő adatok beérkezésének is függvénye, így egyelőre nem lehet tudni, mikorra várható döntés.
A miniszternek lehetősége van a műemlék örökségi értékein alapuló kikötéseket tenni jóváhagyása megadásakor, de jóváhagyását akár meg is tagadhatja - emlékeztetett a tárca. Válaszában a minisztérium elismerte: "az érintett kastélyok köre is minden bizonnyal változhat, feltéve, ha az MNV eredeti megkeresésén változtatni kíván. Annyit az OKM részéről azonban már most megállapíthatunk, hogy nem látható az a rendszer, amely alapján a jelentős számú állami tulajdonban lévő, kvázi hasznosítatlan kastély közül ez és éppen ez a tíz műemlék került fel a listára, így ennek magyarázatát is kértük a vagyonkezelőtől" - írta a szaktárca sajtóosztálya.
A vizsgálat kapcsán az MTI utánaeredt: melyik épületekről van szó, és hol mit jelent a tervezett hasznosítás?
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között 15:05
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.