Leonardo hamisíthatta a torinói leplet
2009. július 2. 09:23 MTI, The Daily Telegraph
A híres torinói lepel Leonardo da Vinci (1452-1519) hamisítványa lehet, aki kezdetleges fotográfiai módszerekkel saját arcvonásait örökítette meg rajta - derül ki egy brit dokumentumfilmből.
Korábban
A világ leghíresebb keresztény ereklyéjének szénizotópos kormeghatározása révén 1988-ban az derült ki, hogy valójában a középkorban, az 1260 és 1390 közötti időszakban készülhetett (erről azonban nemrég állította a tesztek egyik résztvevője, hogy szennyezett mintával dolgoztak, azaz eredményik hiteltelenek). Lillian Schwartz amerikai komputergrafikus, aki az 1980-as években szerzett nemzetközi ismertséget, amikor Mona Lisa mosolyában Leonardo da Vinci arcvonásait vélte elfedezni, most számítógépes elemzéssel a torinói lepellel vetette egybe a művész portréját.
Lillian Schwartz szerint, aki vizsgálatairól a Channel Five brit tévécsatorna tegnap este bemutatott dokumentumfilmjében számolt be, a művész a camera obscura, azaz sötétkamera vagy lyukkamera segítségével vetíthette arcvonásait a vászonra. A dokumentumfilm szerint a vásznat rámára feszítették az elsötétített szobában, s ezüstszulfátot vittek a felületére - ez a fényérzékeny vegyszer már ismert volt a 15. századi Itáliában. A művész elkészítette az arcvonásait viselő szoborfejet. Amikor a napsugarak áthatoltak a falon lévő lyukban elhelyezett lencsén, az útjukba eső szoborfejről da Vinci arcvonásai leképződtek a vásznon, "beleégtek" az ezüstszulfátnak köszönhetően.
Lynn Picknett író és kutató szerint, aki hosszú ideje igyekszik megfejteni a torinói lepel rejtélyét, csak olyan személy lehetett a hamisító, aki anatómiai ismeretekkel rendelkezett, s olyan technológia birtokában volt, amellyel a 20. századig mindenkit lóvá tehetett.
Nicholas Allen, a dél-afrikai Nelson Mandela Metropolitan Egyetem művészettörténész-professzora szerint további vizsgálatokat kellene végezni, hátha sikerül kimutatni az ezüstszulfát nyomait a leplen. "A torinói leplen egy emberi lényről készült 'fényképfelvétel' negatívja látható. Amennyiben lefényképezzük, pozitív fényképeket kapunk, vagyis a torinói lepel negatívként funkcionált. Ez önmagában is arra utal, hogy fényképészetileg készült a torinói lepel" - magyarázta Nicholas Allen.
A film szerint Leonardo da Vinci azért készítette "fényképfelvételét", hogy ezzel helyettesítsen egy korábbi, gyatrább minőségű hamisítványt, amely 1453-ban került a Savoya-ház birtokába, s ötven évre eltűnt a nyilvánosság elől. Amikor ismét láthatóvá vált, mindenki eredeti relikviának hitte. A szakemberek szerint viszont a művész meggyőző hamisítványa volt.
Larissa Tracy, a virginiai Longwood Egyetem professzora szerint Leonardo da Vinci rendelkezett az ehhez szükséges tudással. Eleget tudott az emberi test felépítéséről, a vázizomzatról, ahogy technikailag is képes volt a feladat kivitelezésére. "Ha valaki egyáltalán képes volt camera obscurát előállítani, s működtetni az egyszerű optikai eszközt, az Leonardo da Vinci lehetett" - hangsúlyozta Larissa Tracy.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap