Meztelen Mona Lisák Vinciben
2009. június 16. 07:47 Discovery News, MTI
Két, meztelen Giocondát ábrázoló festményt is kiállítottak Vinci városában, Leonardo toszkánai szülőhelyén a Museo Idealéban azon a tárlaton, amely a világ egyik leghíresebb festményének és ihletéseinek több évszázadát öleli fel.
Korábban
Az egyik művet magának Leonardónak tulajdonítják a kutatók. Ez a festmény, mint Alessandro Vezzosi, a múzeum igazgatója elmondta, Joseph Fesch bíborosnak, I. Napóleon császár nagybátyjának tulajdona volt. Nagy műgyűjtő hírében állt, övé volt valamikor Leonardo Szent Jeromos című alkotása is, amely jelenleg a Vatikáni Múzeumokban látható. Vezzosi szerint különös, hogy nagyon kevés művésztörténész ismeri a meztelen Giocondákat, holott ennek változatai legalább három, Leonardóhoz közelálló festőiskolánál, egy lombardiainál, egy flamandnál és egy franciánál is megtalálhatók.
A hét végén megnyílt, s szeptember 30-ig látható Jocondák: Monna Lisától a meztelen Giocondáig című kiállítás további szenzációjának számít egy kis táblakép, amelyet az Uffizi képtár raktárában találtak meg és amelyet erre az alkalomra restauráltak. Egy spanyolországi, „felöltözött” verziót is elhoztak a madridi Pradóból, ennek alkotója azonban ismeretlen.
A tárlat rendezői összegyűjtötték továbbá azokat a Gioconda-ábrázolásokat, amelyek a 16. századtól napjainkig születtek, köztük Marcel Duchamps bajuszos Mona Lisáját, Jean Margat ötven „Gioconda-rombolását”. Bőségesen láthatók a rejtélyes mosolyú reneszánsz hölgy által inspirált digitális ikonográfiából, valamint azokból a látványos tudományos elemzésekből, amelyeket Pascal Cotte végzett az eredeti, a Louvre-ban látható alkotáson.
A kiállítás bevallott célja, hogy tovább folytassák a kutatásokat Leonardo halhatatlan modellje azonosítását illetően. A legújabb elméletek szerint az 1503 és 1514 között készült festmény egy Lisa Gherardini nevű fiatal firenzei hölgyet ábrázol, de vannak olyan vélemények, hogy Mona Lisa valójában férfi és ez az egyik titka különleges arckifejezésének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap