A normandiai partraszállás megváltoztatta a történelem menetét
2009. június 7. 13:05 MTI
A francia és az amerikai elnöki pár részvételével emlékeztek meg szombaton a normandiai partraszállás 65. évfordulójáról a franciaországi Colleville-sur-Mer amerikai katonai temetőjében, ahol több mint kilencezer hősi halált halt amerikai katona nyugszik.
Korábban
A kilencezer meghívott, köztük kétszáz amerikai veterán részvételével rendezett ünnepség vendéglátója Barack Obama amerikai elnök és felesége volt. A megemlékezésen részt vett Stephen Harper kanadai, Gordon Brown brit és Francois Fillon francia miniszterelnök is, valamint Károly herceg, trónörökös, aki II. Erzsébet angol királynőt képviselte.
Eljött Tom Hanks amerikai színész is, aki a Ryan közlegény megmentése című filmjének forgatása, 1998 óta minden évben ellátogat a normandiai megemlékezésekre. Jimmy Carter elnöksége (1976-1980) óta valamennyi amerikai elnök legalább egyszer részt vesz a D-nap (D-Day) évfordulós ünnepségén, kivételt ez alól csak az idősebb George Bush jelentett.
Az 1944. június 6-i normandiai akció a történelem legnagyobb partraszállási művelete volt, hárommillió katona mozgósításával. A nyugati front megnyitása hozzájárult a náci Németország katonai összeomlásához, a második világháború gyorsabb befejezéséhez Európában.
A szövetséges erők katonáinak bátorsága megváltoztatta a huszadik századot - mondta Barack Obama amerikai elnök az ünnepségén elhangzott beszédében. Obama kiemelte: "a maximális veszélyben és a legszörnyűbb körülmények között ezek a magukat átlagosnak gondoló emberek megtalálták magukban azt, amitől fantasztikus cselekedetet hajtottak végre. Akkor még nem tudhattuk, hogy a huszadik századot meghatározó hatalmas fejlődés az Atlanti-óceán két partján ezen az alig harminc négyzetkilométernyi partszakaszon lezajlott csatában dőlt el. Nem felejthetjük el, hogy a partraszállás az a pillanat... volt, amikor...egyesek bátorsága és nagylelkűsége lehetővé tette, hogy az egész század irányt váltson" - hangsúlyozta az amerikai elnök.
Nicolas Sarkozy francia elnök hazája nevében minden Normandiában harcolt katonára emlékezett. Barack Obamát egy olyan ország jelképének nevezte, amely a szabadságért, a demokráciáért és az emberi jogokért küzd.
Az ünnepség helyszínéül szolgáló amerikai katonai temető a normandiai partvidék Omaha nevű szakasza felett található. A súlyos belpolitikai botrányok miatt ideges Gordon Brown megemlékezésében összekeverte a helyszín és az amerikai elnök nevét, s egyszer Omaha-partszakasz helyett Obama-partról beszélt. A beszédeket követően a résztvevők elhelyezték a megemlékezés virágait, majd egyperces néma vigyázzállással adóztak az elesett katonák emléke előtt. Az ünnepség 21 ágyúlövéssel zárult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap