Félezer trófea Keszthelyen
2009. május 31. 10:10 MTI
Végleges formájában tekinthetik meg a Vadászati Múzeumot Keszthelyen a Festetics-kastélyban szombattól a látogatók; a trófeagyűjteményt mintegy 500 darabra egészítették ki, befejeződött Európa és Ázsia miniatürizált hegyeinek kialakítása, és látható lesz Afrika, Amerika és Óceánia állatvilága is.
Korábban
A keszthelyi múzeumban több mint 200 faj látható, de mindegyikből csak egy példányt mutatnak be - tájékoztatott Czoma László, a múzeum igazgatója. A több mint kétezer négyzetméteres, összefüggő térben a tárlat három részből áll: bemutatják a vadállományt, a trófeagyűjteményt, egy harmadik részben pedig a vadászati fegyverek és a vadászatról szóló irodalom tekinthetőek meg.
A trófeateremben igazi ritkaságnak számító darabok találhatók az 1920-as évekből. A trófeák nagy része Kittenberger Kálmán, Winditsch-Gratz Ferenc József herceg és Dózsa György gyűjteményéből származik. A több mint 150 preparált állatot - oroszlánt, őserdei antilopot, grizzlyt, jávorantilopot - természetes környezetben mutatják be.
A vadászfegyver kiállításon a modernebb fegyverek mellett a korábbi időszak eszközei, például a 16-17. századból származó, vadászjelenetekkel díszített elefántcsont-markolatú vadásztőrök, vésett pengék is láthatók. A gyöngy és csontberakással készült lőfegyverek a 18. században készültek. A fegyverkiállítás kiegészül a gazdagon díszített fa, fém és csont lőportartókkal, vadászemlékekkel, jutalomérmekkel, vadászjelvényekkel és egy 18. századból származó vadászkürttel.
Czoma László elmondta, hogy az elmúlt évben 340 ezer látogatója volt a Helikon Kastélymúzeumnak. A válság hatását a látogatók számában idén nem lehetett érzékelni, januárban többen váltottak jegyet, mint tavaly. A múzeumi belépők ára várhatóan nem emelkedik, de jövőre valószínűleg bevezetik a jegyet a kastélyparkba is. Utóbbit évente mintegy 70 ezer látogató tekinti meg, aki használja a szolgáltatásokat. A kertészek évente 70 ezer tő virágot ültetnek, a parkban padokat helyeznek el, ezért döntöttek úgy, hogy egy jelképes összeggel a látogatók is járuljanak hozzá a park fenntartásához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap