Képregény az auschwitzi haláltáborról
2009. május 21. 16:19 MTI
Képregény jelent meg Lengyelországban, amely azt kívánja megmagyarázni - nevelési célzattal is -, milyen drámai következményekkel járt, hogy a Harmadik Birodalom elfoglalta az országot.
Korábban
Az Auschwitzi történetek című képregény a foglyok és őreik közötti kapcsolatokról, a táborból való szökési kísérletekről és arról a drámáról szól, amelyet a koncentrációs tábor rácsai között élő emberek ezrei éltek át.
A történeteket Michal Galek írta, a képeket Marcin Nowakowski rajzolta. Auschwitzi túlélőkkel és olyan történészekkel dolgoztak együtt, akik a második világháború szakértői - tájékoztatott szerdán a lengyel közszolgálati rádió. A képregény a tervek szerint az iskolai oktatás segédanyaga lehet majd.
A történetek főszereplői - többek között - Galinski, a lengyel politikai fogoly és Zimetbaum, a deportált belga zsidó lány. A két fiatal a koncentrációs táborban szeret egymásba, és mindent megtesznek azért, hogy kiszabaduljanak.
Auschwitzban több mint egymillió embert gyilkoltak le, többségükben zsidókat. Hasonló képregények már korábban is készültek: a német alkotást a magyar iskoklákban is tesztelték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap