Rekonstruálták a legelső európai ember képmását
2009. május 5. 15:05 The Independent, The Daily Mail
A kutatók egy 2002-ben a Kárpátokban talált, 35 ezer éves koponyatöredékből sikeresen elkészítették az első európai Homo sapiens képmását, akinek nemét azonban egyelőre nem sikerült megállapítani.
Korábban
Az első modern európai ember koponyatöredékeit 2002-ben a romániai Pestera cu Oasében, azaz a csontok barlangjában találták meg, majd 2003-ban újabb részleteket fedeztek fel belőle. A radiokarbonos vizsgálatok szerint a csontok 34-36 ezer évesek lehetnek: akkor Európát a több tízezer éve ott élő Neander-völgyi, és a frissen érkezett Homo sapiens lakta.
Bár a koponya sokban megfelelt a mai ember anatómiai jellegzetességeinek, több archaikus karaktervonás is található rajta, így jóval nagyobb zápfoga van, amely miatt egy ideig a Neander-völgyi és a Homo sapiens közös leszármazottjának tartották. Ezt a tézist azonban később megcáfolták, így Erik Trinkaus, a leleteket elsőként megvizsgáló kutató is amellett állt ki, hogy ez a modern ember első biztosan dokumentálható maradványa.
A férfi vagy női képmás jellegzetességei az első európai emberek afrikai rokonságára utalnak. A csontok alapján a bőrszín megállapítása persze lehetetlen volt, bár a kutatók szerint az az esetleges afrikai eredet miatt az mindenképp sötétebb lehetett a mainál. Az agyagmodell elkészítő Richard Neave törvényszéki orvosszakértő korábban több hasonló rekonstrukcióban is részt vett, egy dokumentumfilmhez Jézus valódi arcképét készítette el.
A rekonstrukciót a BBC2 hamarosan induló, The Incredible Human Journey című sorozata számára készítették el, amely az emberi eredet és az evolúció kérdéseit járja körül Afrikától a vándorlási útvonalakig, a világ benépesítéséig. A sorozatot vezető Bristoli Egyetem antropológusa, Alice Roberts szerint a fej nem tűnik kifejezetten európainak, sem afrikainak vagy ázsiainak, hanem azok keverékéből áll.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.